Pilisszántó
Tetten érhető csoda – Pilisszántó
Pilisszántó
Pilisszántó – Miután úgy jó tíz éve Ziribár felfedte előttünk gyönyörű tartalmú és rejtélyes eredetű, több ezer éven át szigorúan őrzött titkát, minden Téli Napfordulón, december 21-én több száz tisztelő várakozik a Pilisszántó szomszédságában elhelyezkedő Boldogasszony kápolna előtt. A még sötét hajnalból lassan, csendben jönnek elő az árnyak, és megtöltik a kápolna körüli hegyoldat. Nesztelenek a léptek, nehogy idő előtt ébresszük a Napot. Boldogasszony oltárát megtöltik a mécsesek, és megvilágítják a szobrot. Boldogasszony kék szeme megcsillan, kelet felől lassan pirkad. Kirajzolódnak a környék hegyei, lent a faluban megszólalnak a rorátéra hívó harangok. Várjuk a Fény születését. A hajnalpír felerősíti a várakozás perceit, az arcok mind egy irányba, a Ziribárra feszülnek. A falu közvilágítási lámpái tisztelettel kialszanak.
Aztán egyszer csak a Ziribár hegyszoros közepének anyaölében, a mögötte álló hegy fölött megjelenik a sumér csoda. A jelenlévőket döbbenten üli meg a látvány. A várva várt remény megérkezett a legsötétebb éjszaka után. A kápolna bejáratával szemben maga a Boldogasszony örül a legjobban, hisz az egész esemény Őérette van, egy éve erre a pillanatra vár. A Nap Őt öltözteti ünnepi Fénybe az újjászületés hajnalán. Most szó szerint Ő a Napbaöltözött Boldogasszony. Rendkívüli dolog történik Vele. Az évnek csak ezen kivételes napján találkozik az Atya tekintetével szemtől szembe, melynek erejét a Nap sugarain át közvetíti. Az életet teremtő Nap három napig egy helyben ragyog. Nem megy tovább, vár! Megvárja december 24-ét, megvárja Jézus születését, majd megnyugodva indul el újra egész évi útjára. Ettől kezdve a napok hosszabbodnak, és fokozatosan világosodik. Eddig bármilyen idő volt előtte vagy utána, a Nap mindig felkelt és megmutatta magát. Mintha az égieknek és földieknek közös lenne az akaratuk ezen a napon.
A harmonikus kapcsolatba az idei Napfordulón egy iszonyú dráma villámként csapott bele. Huszonegyedike előtti éjszakán valaki fekete festékkel „kinyomta” Boldogasszony szemét, és lemázolta a kezében tartott, az anyaméhben születő élet tiszteletét szimbolizáló tulipánt. A kápolna két falára jeleket és számokat rajzolt. Ez még kevés volt neki, mert a Szűzanyának felajánlott nemzeti kétangyalkás Szentkoronás zászlónkat is lefújta. 
Az elmondhatatlanul borzalmas látvány kisöpört az agyamból minden gondolatot, üressé vált köröttem a világ. Nem hittem el a valóságot. Boldogasszony hazájában megtörténhet ilyesmi? Annak a népnek országában, akiket Nimród óta gyermekeiként óv- véd és gondoskodik rólunk? Milyen elvetemült eszme alázhatta meg ennyire? Kinek állhat érdekében saját hazánkban meggyalázni az élet születését, magyarságunkat, kereszténységünket és édes hazánkat azzal, hogy a nemzeti zászlónkat is megbecsteleníti!
Egy percig szélütöttként keringtem a kápolnába, majd amikor a szörnyű dráma eljutott az értelmemig, ordítva szakadt ki belőlem a zokogás. Eszmélésem fájdalmát csak fokozta a felismerés: nem holmi kábítós, ostoba kamasz ákom- bákomja, hanem egy tudatos, kitervezett provokáció történt, direkt a Napforduló előtti éjszakán. A falra rajzolt jelekben titokzatos intelligencia üzent nekünk, Mária népének. Boldogasszony szeme, a kezében lévő tulipán, a kápolna léte, a nemzet zászlaja, a kereszténység és az új élet születése elviselhetetlen értékrend az elkövető világában, eszmerendszerében. Ezért ezzel a tettével az egész magyar nemzetet, édes hazánkat gyalázta meg.
De pusztító üzenet a sumér örökségünknek is, hisz nem véletlenül időzítette akcióját a Napfordulóhoz kapcsolódó Ziribár tagadhatatlanul sumér tartalmához, a magyarság ősi történelméhez. Kinek áll érdekében megtagadni sumér kötődésünket? Ostoba tettével éppen a sumér létjogosultságot bizonyítja, hisz tőle való félelmében azt akarta elpusztítani. Ezzel magára haragítja a magyar nép nagy részét, akiknek egyébként a gyűlölet alapállásban nem a sajátja. Veszélyes tettével tehát nemzeti önérzetünk jogos védelmében a békét is megtámadta. Miért nem vállalja fel nyíltan hitét fényes nappal, mint mi? Tolvaj jár éjjel. Az azonnali rendőrségi feljelentésen túl az illetőt az egész nemzet megvetése és kitagadása kellene, hogy sújtsa. December 21-én reggel szokás szerint ismét több száz ember gyülekezett a kápolna körül. A szörnyű látványtól mindenkit a döbbenet, az érthetetlenség csendje dermesztett meg. A Fény ünneplése helyett a drámai gyász fájdalma töltötte el mindenki szívét. Ami eddig soha nem fordult elő, a Nap nem mutatta meg magát. Sűrű köd takarta el a Napkeltét. A Nap sem akarta látni ezt a szörnyűséget, nem tudott volna Boldogasszony megvakult szemébe nézni. Nem volt bennem sem harag, sem gyűlölet, sem bosszú, csak mély fájdalom. Aztán közösen elimádkoztunk egy Miatyánkot az elkövető lelki üdvéért, és könnyezve elénekeltük hazánkért és Boldogasszonyunk bocsánatáért a Himnuszt. Isten áldd meg a magyart!
Ott helyben, egy emberként eldöntöttük, hogy a gonosztett ellenére, vagy éppen ezért egy áldást osztó Krisztus szobrot állítunk a kőbánya falának sziklapárkányára. Innen a Pilisből az egész Kárpát-medencét látja. A szobrot kizárólag felajánlásokból, illetve adományokból lehet elkészíteni. Úgy, ahogyan a Csillagösvény többi létesítményét. Ha nem jön össze, akkor nincs áldás! Felállításával bizonyítjuk azt, hogy e mögött nem csak a saját mániám, hanem Istentől való népakarat van!
És ekkor jött a csoda! A legsötétebb mélységből! Az eset miatt nyugtalanul, este tíz óra tájt felmentem a kápolnába. Senki nem volt ott, egyedül voltam. Letakarítottam a rengeteg részvétet, bocsánatot kérő gyertyaláng maradványait Boldogasszony oltáráról, a viaszból majd otthon új gyertyákat öntök. A gyertyafényes kápolnában nem mertem felnézni a szoborra az iszonytató látvány miatt. Aztán lassan, szégyenlősen mégis csak fellopakodott a tekintetem, és elállt a lélegzetem. Tiszta volt az arca! Valaki megtisztította.
Másnap, december 22-én, kedden kora reggel napkelte előtt ismét felmentem a hegyre többedmagammal. A város felől hömpölyögve ömlött a köd falunk felé. Az egész völgy fölött vastagon telepedett meg a köd, mint a tenger, csak idefent maradt tiszta az égbolt. A hetek óta egyfolytában felhős, nyirkos, maszatos időben ma hosszú idő után előbújt a Nap, szembenézett Boldogasszonnyal, és végre egymásra találva mosolyogtak! Gyönyörű volt! Megérkezett az újrakezdés reménye, a lehetőség, hogy az újévben helyrehozhassuk elkövetett vétkes hibáinkat, és fordulat jöhet jobbsorsunkban. Ez a Napforduló, a Ziribári Fény üzenete! Mindenkin látszott az ujjongás.
Még el sem vonult a Nap fénye a szoborról, az emberek nekiestek a falfestékeknek. Ki zsebkendővel, ki pálcikákkal kaparta a falakat. Délután, mire újra felmentem, eltűntek a gyalázat nyomai. Valaki elvitte a zászlót speciális tisztítóba, és telefonált, hogy szerdán kitisztítva visszarakja. Ráadásul kiderült, hogy a csillagászati Napforduló idén ma, 22-én reggel öt óra negyvenkilenc perc, öt másodperckor történt meg, és nem tegnap. Ki tudná ezt így megrendezni?
Az egész Napfordulós eset futótűzként szaladt át az országon, pedig nekem nincs internetem. Az elkövető nem sejthette, hogy tettével pillanatokon belül a fél országot egységbe tömöríti. Nem győztem az üzeneteket, a segítséget felajánló telefonokat fogadni az ország különböző pontjaiból, még külföldről is. Ismét felnéztem az égre, és mint ahogyan a Csillagösvény építése során oly sokszor, most is azt mondtam: „Köszönöm Uram, ez megint Te voltál!”
Pilisszántó, 2015. december 21-22.
Szőnyi József