Betöltés...

Motorozzunk együtt

Motorozzunk együtt

Motorozzunk együtt 2017.

Motorozzunk együtt 2017.

Motorozzunk együtt – Idén első alkalommal rendeztük meg a “Motorozzunk együtt az ország közepére!” elnevezésű találkozónkat.

Szerencsére sokan vannak, akik követnek minket a Facebook oldalunkon és (vagy) a honlapunkon! Többen voltak is már velünk Déva túrán. De ezen alkalmakkor sajnos nem mindig adódik lehetőség személyes találkozásra mindazokkal, akik szeretnének minket közelebbről is megismerni. Látni az értékrendünket, hitvallásunkat, mi fontos számunkra. Ezért úgy gondoltuk, szervezünk egy rövid, egynapos összejövetelt. Bárki velünk tarthatottt, aki kedvet érzett egy közös motorozáshoz a Hunyadi Rend tagjaival.

Az ország különböző pontjain találkoztunk szombat délelőtt, előre megbeszélt helyszínekről, közösen indultunk úgy, hogy 11:00-12:00 körül együtt érkezzünk Pusztavacsra, az ország közepére. Itt rövid beszélgetésekkel ismerkedtünk, majd együtt átgurultunk Táborfalvára, a H-D Pub Pizzéria és Kávézó-ba és ott folytattuk az ismerkedést, beszélgetést. Hazafelé már mindenki önállóan gurult.

Jó alkalom volt ez megismerni azokat, akik eddig csak kacérkodtak a gondolattal, hogy velünk motorozzanak pl. Erdélybe vagy csak a kíváncsiság hajtotta őket. Most adott volt a lehetőség, hogy találkozzatok velünk, beszélgessünk, eszmét cseréljünk.

Bízunk benne, hogy jövőre – leszűrve az idei év tapasztalatait és kijavítva hibáinkat – még tartalmasabb programmal várhatunk benneteket.

Köszönjük mindannak a 40 motorosnak és társaiknak a kis konvojt, mely megdobogtatta szívünket!

Álljon itt néhány reakció a résztvevőktől a találkozó kapcsán:

“Jó kis közös gurulás volt. Többször lehetne ilyen. MZ/X.”

“Köszönöm hogy részt vehettem a közös guruláson egy élmény volt  remélem hamarosan ismét veletek tarthatok.”

“Sziasztok! Örülünk , hogy megismerhettünk titeket. Köszönjük ezt a mai napot. Remélem még találkozunk.”

“Köszönöm szépen mindenkinek a társaságot!”

“Sziasztok!A mai napi gurulás hatalmas élmény volt számunkra!Jövőre akinek van kedve újra Pusztavacsra jönni,egy paprikás krumpli partira szívesen látjuk!!! Mi főzünk,ti meg jöttök!Nagy megtiszteltetés volna számunkra!Mindenkire számítunk!!!”

“Nagyon szépen köszönjük hogy Itt lehettünk és megismerhettünk Benneteket”

Köszönjük, hogy ott lehettünk, és megismerhettük ezt a szimpatikus társaságot.”

Az esemény FB oldala: Motorozzunk együtt az ország közepére! 2017. – Pusztavacs

A galériát pedig itt találjátok: Motorozzunk együtt az ország közepére! – galéria


©2005-2019 Hunyadi Rend – A fényképek és videók felhasználása a Hunyadi Rend előzetes beleegyezése nélkül nem engedélyezett!

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás