Betöltés...

DÉVA VII.

Dévaiak!

Lezajlott a hetedik.. a hetedik Déva. Amikor Janó és barátai fejéből kipattant a szikra nem tudom, hogy gondolták-e volna, hogy idáig eljut a dolog. Sajnos idén sem Janó, sem Ábel nem tudott részt venni, de lélekben velünk voltak!

Hihetetlen, de ma már természetes folyamat, ahogy a Csonkaországból és Székelyföldről származó motorosok közösen megszervezik a túrát. Természetes az is, hogy Nagy-Magyarország szinte minden szegletéből eljöttök és adományaitokkal támogatjátok Böjte Csaba gyermekotthonait. Ezzel a cselekedettel minden évben kinyilvánítjuk összetartozásunkat. Azt az összetartozást, amely bebizonyítja, hogy hiába szabdalták szét országunkat, egyek vagyunk. Ahogy a zarándok út és a lelki feltöltődés, gyermekmotoroztatás után felszabadultan mulatozik együtt székelyföldi, felvidéki és csonkaországi magyar… ez az az erő, amely ellen nem lehet mit tenni, nincs politikai háttér, nincs elvárt nyereség, aki pedig támogatja a túrát az mind szívből teszi. Csak két dolog van: az összetartozás és a tenni akarás.

deva7_2_09 deva7_3_13

Köszönjük nektek a részvételt, a sokszor fárasztó menetben motorozás ellenére fegyelmezett hozzáállást, az adományokat. Valamelyikőtök Nagylaknál megköszönte nekünk a szervezést… nélkületek aztán szervezkedhetnénk! Reméljük, hogy évről-évre hasonló számban eljöttök és megmutathatjuk, hogy csapkodhat a villám a fejünk felett, de mi összetartunk!

A túrán összesen 320 motoros vett részt. Adományként több, mint 1,2 millió forint gyűlt össze, ez egészült ki az árverésből befolyt 210.000 forinttal.

Déva mellett ne feledkezzünk el a Felvidékről sem, hiszen ott is épül aperbenyiki után már a második gyermekotthon Berzétén, amit a Felvidéki Farkasok és a Kerecsen Motoros Egyesület támogat. A honlapon folyamatosan közzé fogjuk tenni, ha bármilyen, titeket érintő esemény lesz valahol.

Isten áldja Magyarországot!

Fényképek:
Hunyadi Rend galéria – Machovits László, Maszlag Albert és Pálffy Béla képei

Mozgóképek:


– A menet vonulása Ártándnál
– Tóth Zoltán beszéde a templomban
– Independent Eagles MC összeállítás
Megérkezés a találkozási pontra Déván
Érkezés a gyermekotthonba

A Hunyadi Rend motorosai a Szent Ferenc Alapítványnál

Nagy élményben volt részük szombaton a Szent Ferenc Alapítvány gyermekeinek, amikor 320 nemzeti érzelmű motoros érkezett a dévai kolostorhoz.

A motorosok minden évben meglátogatják az alapítvány más-más gyermekotthonát, ahová adományokat visznek. Tavaly Torockót választották, jövőre pedig valamelyik székelyföldi gyermekotthont keresik fel. Idén Dévára esett választásuk. Többségük, vagyis körülbelül 200-an Magyarországról érkeztek, Erdélyből, főleg Székelyföldről olyan 100-an, néhányan pedig Felvidékről és Bécsből. Számos motoron ott lobogott a magyar zászló, néhányon a székely jelvények. A 2005-ben indított különleges akcióban eleinte csak anyaországiak jöttek, évről évre egyre többen, idővel azonban az erdélyi magyarok és a többi határon túli közösségek köréből is érkeznek.

Minden motoros egy tartálynyi üzemanyag árával megegyező értéket adományozott a Szent Ferenc alapítványnak. Az adomány sokféle formát öltött: élelmiszert, ruhát, könyveket és pénzt is adományoztak, mondta Palkó Cecília, a Szent Ferenc alapítvány gazdasági igazgatója.

A gyermekek – és bizonyára sok felnőtt – számára azonban a szebbnél szebb, lóerőktől duzzadó motorok jelentették a legnagyobb élményt. A motorosok megmutatták csodajárműveiket, elmagyarázták, hogy melyik kapcsoló mire való, s a délután fénypontjaként rövid sétára is elvitték a gyerekeket. Felülni olyan motorokra, amit leginkább amerikai filmekben lát az ember, igen nagy élményt jelentett a gyerekeknek.

Chirmiciu András, www.nyugatijelen.com

http://erdely.ma/jotekonysag.php?id=100192

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás