A doni tragédia nyolcvanadik évfordulójára
Doni megemlékezés 2023. január 7. Budatétény, Szent István plébánia
- június 27-én jelképesnek induló, majd komoly hadműveletekkel a Kassa elleni bombatámadás megtorlásaként szovjet városokat támadtak a magyar légierő gépei. Negyvenezer fővel megalakították a Kárpát csoportot, a német hadsereg jobb szárnyának fedezésére, támogatására. 1941. július 6-án elérték a Dnyesztert. Jó tempóval haladva kétezer hadifoglyot ejtettek, jelentős fegyverzeti és felszerelésbeli anyagot zsákmányoltak. A csapatok felváltása november hatodikán, hazaszállítása november 24-én kezdődött. Budapesten december 14-én ünnepélyes fogadtatás és díszszemle volt a gyorshadtest szereplésének záróaktusa. A Kárpát csoport 44 444 fős létszámából veszteségeink 208 tiszt, 4316 katona, és a hadifelszerelés is erősen megfogyatkozott. A csoport néhány dandárja a határon túl maradt, további ellenőrző tevékenységre.
- Ribbentropp német külügyminiszter és Keitel vezérőrnagy kormányközi követelésére és hosszas alkudozások után 1942. tavaszától mintegy 250 ezer magyar katonát vezényeltek a térségbe az oroszok ellen, ez a 2. Magyar Hadsereg. Csapataink 1942. július 7-én védekező állásokba rendeződtek a Voronyezs és Pavlovszk közti 208 kilométeres szakaszon.
Dr. Barla Szabó Zoltán, a 48-as szekszárdi gyalogezred hadapród őrmestere elmondta, hogy alakulatuk 1942. augusztus közepén Korotojak és Mutnik körzetében a Donnál állomásozott. A 13.-27. között zajló hídfőcsata alatt úgy eltetvesedtek, hogy kivonták őket a harcokból, és mivel fertőtlenítésük sikertelen volt, az alakulatot haza kellett szállítani Szekszárdra, ahol egy hónapi karanténba kerültek. A tetvesedés mellett a kiütéses tífusz is nagy veszélyt jelentett a minimális tisztálkodást is lehetetlenné tevő körülmények között.
Már a nyári harci tevékenységek során mintegy 26-27 ezer magyar katona vesztette életét. Október elsejéig a tisztikar 20, a legénység 15 és a munkaszolgálatosok 6 százaléka esett el, került hadifogságba vagy sebesült meg. Az ígért felszerelés és fegyverzet a tél beálltáig sem érkezett meg az igen gyengén felszerelt magyar harcosokhoz. 1942 novemberében a németek még csapataikat is el kezdték kivonni a doni térségből, mindent átcsoportosítottak Sztálingrád ostromához. 1943. január 12-én a szovjet Vörös Hadsereg -30- 35 fokos hidegben az arcvonal északi részén az Urivi hídfőtől indulva áttörte a magyar vonalat, és 8-12 kilométer mélyen hatoltak előre. Január 14-én, délen a scsucsjei hídfőnél 50 kilométer szélességben törték át a védelmet. A német hadvezetés nem vetette be az arcvonal e részén állomásozó egyetlen tartalékát, de a visszavonulást megtiltotta. A magyar katonáknak a szovjet és a német katonákhoz képest hiányos felszerelésben / ami az akkor itthon rendelkezésre álló legjobb volt! / a többszörös túlerővel szemben, fagyban, embertelen körülmények között harcolva kellett tartani magukat. Január 16-ára, a három részre szakított második magyar hadsereg arcvonala felbomlott. Jány Gusztáv vezérezredes január 17-én hajnalban elrendelte az alakulatok visszavonulását, a gyakorlatilag már nem létező 2. magyar hadsereg zöme 1943. január 24-én kivált az arcvonalból, de az elvágott, a német 2. hadsereg alárendeltségébe került 3. hadtest tovább harcolt. Február elsején ezt a hadtestet, miután sem fegyverzete, sem ellátmánya nem maradt, a parancsnok Stomm Marcell feloszlatta, így a 3. hadtest február másodika és negyedike között tudott kitörni a szovjet gyűrűből.
Jány parancsnok látva a jórészt fegyvertelen katonáit, január 24-én azt mondta hírhedt hadiparancsában: „A 2. magyar hadsereg elvesztette becsületét, mert kevés – esküjéhez és kötelességéhez hű – ember kivételével nem váltotta be azt, amit tőle mindenki joggal elvárhatott.” A megalázó és igazságtalan parancs akkora felháborodást keltett, hogy sok helyen ki sem hirdették, maga Jány április negyedikén semmisnek nyilvánította, és újjal helyettesítette.
Gaál József doktor, frontsebész írja a Budapesti Orvosi újság 1944. évi számában: Megpróbálok emlékezni a katonára, mint emberre. Rendkívüli testi megerőltetésnek vannak kitéve. Napokon, heteken át fázva, szomjazva, sokszor éhezve töltve a nappalokat s virrasztva az éjszakákat az egyén a test utolsó tartalékait is felemészti. Ha egyszer végignézünk egy napokig küzdő alakulatot, soknak a kimerültségtől alig van jártányi ereje. Rendkívül igénybe veszi a háború a katona lelki erejét is… békeviszonyok közt olyan lelki válságokkal, mint amilyeneket a sebesülteknél látunk, nagyon ritkán találkozunk. Kiküszöbölni a pszichés behatásokat még békeidőben műtéteinknél sem tudtuk teljesen, legfeljebb elsiklottunk felettük, és nem akartuk észrevenni. A harctéren a katonák sorsa nem más, mint örökös szembenézés a halállal, örökös küzdelem az életösztönnel. Amikor aztán a szervezet teherbírása kimerült, erőtartalékai odavesztek, jön az idegrendszer sérülése légnyomás vagy súlyos idegösszeomlás képében. A sebesült katonának nemcsak a teste, de még inkább a lelke is beteg. Aki látta, sosem felejti el azokat a beesett sápadt arcból fürkészve kitekintő szemeket, amelyek kérdőn néznek keresve választ ezer kilométerre távol az otthontól, édesanyától, feleségtől, gyerektől. Fontos kötelességünknek tartottuk, hogy a súlyos lelki válsággal küzdő katona, akit egyetlen hozzátartozója, a bajtársa kísért be a segélyhelyre, majd az is elhagyta, ne érezze magát egyedül, elhagyatottnak, hanem felejtse el a rosszat, bízva nézzen a javulás felé és megkaphassa rég óhajtott vágyát, hogy ha sebesülten is, de egyszer hazakerül.
Az életben maradt katonákat március ötödikén hátravonták a Dnyeper folyó nyugati partjára, hazaszállításuk április hatodikától május harmincadikáig tartott. Jányt, aki az utolsó vonattal távozott, Horthy Miklós Kormányzó 1943. augusztus ötödikén felmentette parancsnoki tisztéből.
Az anyagi veszteséget 70 százalékban, a nehézfegyverzet veszteségét 100 százalékban állapították meg. A 2. Magyar Hadsereg 250 ezer fős létszámából 125-130 ezren estek el, sebesültek meg, kerültek fogságba vagy tűntek el. Becslések szerint 3-4 ezren élhették túl a megpróbáltatásokat.
Adatgyűjtésem során találtam erre a különleges esetre
2003 szeptemberében a Budatétényi Szent Mihály napok rendezvényén az egyik előadáson váratlanul felszólalt egy idős úr, Dr. Szentpétery Tibor, volt haditudósító. A budatétényi Lanária laktanyában Ősz Dénes festőművész katonatársa volt, parancsnokuk vitéz Csikós Jenő alezredes…
Szentpétery haditudósító emlékiratait Háborús Naplók 1940-1946 címmel családja gondozásában adták ki, 2020-ban.
Olvassunk bele:
- augusztus 15. A hátország és a keleti frontra kivezényelt katonák különös hazafias társadalmi mozgalommal tarthatták kapcsolatot, akár ismeretlenül is. Az itthon maradottak zöld tábori lapokon írhattak nekünk, mi így, a szülőföld üzenetét olvasva könnyebben viseltük a megpróbáltatásokat. Egyes esetekben hangos üzeneteket is közvetítettek nekünk rádión keresztül. Bár a nekem szóló üzenetet éppen nem hallhattam, mert bevetésen voltam, bajtársaim fogták az üzenetet, azonosító számom és nevem alapján tudták, hogy szüleim üzenetét hallják. Augusztus 15.- én Korotojak város utcai harcaiban én és Leica fényképezőgépem is súlyosan megsebesült. Tábori kórházba kerültem, ahol az orvosok kilátásba helyezték bal karom amputálását. A kórházban egy napon egy székelyföldi hadapród őrmester, volt beosztottam aggodalmas arcát ismertem fel, aki tolmácsolta bajtársaim jókívánságát, és egy levélköteget adott át, amik sebesülésem óta érkeztek címemre. Egy képes levelezőlap is volt köztük egy régi máriaremetei levelezőtársamtól. „Kedves Tibor! Ma Nagyboldogasszony napján ezen a Mária kegyhelyen, a reggeli szentmisén azért imádkoztam és járultam szentáldozáshoz, hogy Magát a Jó Isten ezekben a nehéz napokban megsegítse.” Megdöbbentem! Utánaszámoltam és megállapítottam, hogy abban az órában vette magához az Oltáriszentséget, amikor az arcom előtt tartott Leica fényképezőgép lencséjét találat érte… Személyesen soha nem találkoztam a széplelkű tanítónővel, mert több hónapig tartó felépülésem után az ismert címről ismeretlen helyre távozott. Jó szüleim ismerve ezt a történetemet, még 1942-ben a máriaremetei kegytemplom Lorettoi barlangjának falára hálatáblát helyeztek. Ma ez a tábla a kegytemplom külső falán olvasható.
A haditudósító század munkáit, a fronton, harcműveleti területeken készített fénykép és filmfelvételeket a Lanáriában, a budatétényi haditudósító laktanyában dolgozták ki. A képek közölhetőségét a vezérkari főnökség bírálta el és bocsátotta a sajtó rendelkezésére. A sajtó számára átadott kép önálló életre kelt, készítőjének nem volt befolyása a további útjára. Válogatták, csoportosították, kommentálták a fotókat, pontos hely és személynév nélkül: valahol Oroszországban megnevezéssel. A haditudósító alakulat tevékenységének szabályozása után nem sok frontfelvételt készíthetett. Egy idő után a felvételeket Örkény határában készítették, biztonságos körülmények között, fiktív jelenetekkel.
- május 2-án nagyszabású kiállítás nyílt a pesti Vígadóban, a Don menti harcokból hazatért sokat látott és megélt katonák személyes beszámolóit ellensúlyozni és a közvéleményt altatni a hivatalos propaganda akarata szerint. A fokozott érdeklődés érthető volt, mindenki meg szerette volna nézni. Mindazok elmentek, akiknek fiuk, férjük vőlegényük nem tért haza, remélve, hátha a sok száz fénykép valamelyikén felfedezhetik szerettük arcát, vagy nevét a dokumentumokon.
De a propagandát megcáfolták a tények. Egyre világosabbá vált a németek veresége, és a 2. Magyar Hadtest tragédiája.
Sára Sándor filmrendező 24 részből álló sorozatként készítette el Pergőtűz című dokumentumfilmjét 1982-ben. 64 férfit szólaltatott meg benne, vezérkari századostól a munkaszolgálatoson át a tábori lelkészig. Mindenki a saját történetét mesélte el, a történelem fűzi össze egyetlen egésszé a személyes tragédiákat. Az akkori televízió elnökön Kádár János számon kérte, hogy mehetett ez a sorozat adásba. Amúgy csak tizenhét részt láthattak a nézők, a többi valahogy elmaradt…
A dokumentumsorozat megjelent könyv alakban is. Az 1983-as kiadást a hatalom bezúzatta. 1988-ban megjelenhetett újra, terjedelmében, szerkezetében más, de lényegében változatlan. A Pergőtűz dokumentumfilm sorozat ma már megtalálható az interneten.
A hírkészítéssel befolyásolni lehet az egyes történésekről alkotott véleményünket, magyarán manipulálni lehet minket, akkor is, ma is.
Ma a drónokkal készített és digitális technikával közvetített háborús események bármikor megnézhetők az interneten. Néhány közöttük csalás, számítógépes játékból kiemelt részlet, de az avatatlanabb szemű néző ezt nem veszi észre, mellé a megfelelő szöveg…
Dr. Magass Miklós főhadnagy, tábori lelkész 43 tavaszán beszéd helyett egy rögtönzött imát mondott a hazaszállításra váró honvédek előtt:
Mindenható Istenünk, tehozzád fordulunk most, midőn elesett hőseinkre emlékezünk. Te szemtanúja voltál annak a mérhetetlen küzdelemnek, amelyet a történelem legerősebb ellenfelével vívott a magyar honvéd. Te tudod, hogy hazánk, családi otthonunk, oltáraink és házaink, munkahelyeink és földjeink védelmében fogtunk fegyvert. Harcunk véres áldozatot követel. Élet és halál ura! Arra kérünk, fogadd szeretettel és atyai megértéssel megdicsőült bajtársaink tehozzád visszatérő lelkét. Jutalmazzad meg vérük ontását, mérhetetlen szenvedéseiket örök jutalommal. Ha testük itt porlad el az orosz síkságon, lelkük és fényes nevük örökké él a mi bajtársi szívünkben. Adj megnyugvást és töltsd el büszke fájdalommal azoknak lelkét, akik hősi halott bajtársainkban férjet, apát, fiút, támaszt és segítő barátot veszítettek! Ne engedd, hogy nagyon megritkult soraink láttára kicsinyhitűség és gyávaság vegyen erőt rajtunk! Add, hogy az ő vérük hullása és hősi haláluk termékenyítő ereje legyen, amely bennünket bátorsággal és büszkeséggel tölt el! Te, aki a hősök hőse vagy, hiszen kereszten áldoztad fel önmagadat, taníts meg bennünket is önzetlenül bátor hazaszeretetre. A Don partján hősi halált halt bajtársainknak adj dicsőséges feltámadásig örök nyugalmat! Ámen.
Szerkesztette MACHOvits László