Pilisi Pünkösd 2017.

Ismét elérkezett a várva várt, idei első közös motorozás, lelki feltöltődés, a Pilisi Pünkösd 2017. Immár hagyománynak tekinthető, hogy minden év ezen időszakában a Pilisbe látogatunk. Az Esztergom melletti Búbánat völgyben volt idén is a szállásunk. A kicsit vadregényes, Duna parti szállásnak megvan a maga varázsa, amikor esténként a csillagos égbolt alatt üldögélve beszélgetünk egy-egy pohár sör vagy bor társaságában. Ez az a túra, ahol először találkozunk saját túránkon, ezért is jó kicsit mesélni egymásnak az addigi élményeinket.

A kemping étkezőjében elkötött reggeli után motorra pattantunk és a délelőtti napsütésben átmotoroztunk Pilisszántóra.

Parkoló a hegy lábánál

A motorokat a hegy lábánál hagytuk, majd felkapaszkodtunk a Boldogasszony kápolnához, ahol – mint minden évben – a Csíksomlyóval közös Pünkösdi misén, a Magyarok Miséjén vettünk részt. Az időjárás idén mellénk állt és gyönyörű napsütésben szárnyalhatott képzeletünk a dombok felett, hallgathattuk a lelki feltöltődés szavait és érezhettük a közösség erejét, mely megmutatkozott ezen a napon, itt a kápolna tövében. Mint mindig, amikor erre járunk, elhelyeztük nemzeti szalagunkat Hunyadi Mátyás szobránál, a csillagösvény tetején. Miközben kötöttük a szalagot és elkészítettük fényképeinket, egy néhány fős csoportból álló társaság állt meg mellettünk, s megszólalt az ősi magyar hangszer, a tárogató hangja. Első zavarunkban csak arra tudtunk gondolni, hogy kellemetlen lenne megszakítani ezt a kis rögtönzött koncertet azzal, hogy megbontjuk a sort és visszasietünk a motorjainkhoz, hogy minél előbb egy hűs sört kortyolva meneküljünk a forró napsütés elöl.

Csíksomlyóval közös Pünkösdi mise – “Magyarok miséje”

De mindez csak egy kósza gondolat volt, mert a zenei aláfestés olyan mély benyomást tett ránk és a mellettünk elhaladókra is, hogy a csillagösvény mentén lefelé haladva, egyre csak nőtt azoknak a száma, akik megálltak és csatlakoztak hozzánk, majd velünk együtt énekelték a menet közben kiosztott lapokon lévő énekeket. Az utolsó állomáson aztán a csángó himnusz éneklésekor olyan tisztesség ért minket, ami ritkán adatik meg az embernek. Petrás Mária csatlakozott hozzánk, eredeti csángó népviseletben énekelte velünk együtt a csángó himnuszt. Leírhatatlan az az érzés, ami egy ilyen kis hirtelen verbuválódott társaságot pillanatok alatt közösséggé formáz. A lelki feltöltődést követően a nagy melegben igencsak elkélt a testi felfrissülés is. Ezért betértünk a templom tövében lévő kis cukrászdába, ahol fagylalttal, hideg üdítővel próbáltuk lehűteni magunkat kisebb-nagyobb sikerrel. Ezután a kis pihenő után még megnéztük a régi temetőt és a Pálos keresztet.

Távolba nézés

Pilisszántóról felszaladtunk Dobogókőre, gyönyörködtünk kicsit a kilátásban, majd Visegrád felé vettük utunkat. A Gyula-forrás mellett megpihentünk, a kellemesen hűvös erdőben töltöttük a nap további részét a vacsora előtt.

Vasárnap aztán elérkezett az indulás ideje. Csatlakoztak hozzánk a többiek is és együtt indultunk úticélunk, Alsókubin felé. A szállásunk a szlovák-lengyel határnál lévő Tília kempingben volt. Miután birtokunkba vettük a helyet, előkerültek a hazai finomságok, pálinkák, sütemények és a végeláthatatlan zacskókból újra és újra előkerülő pogácsák. Megkóstolhattuk a helyi söröket is, mert épp egy fesztiváli rendezvénybe csöppentünk. A nap további része beszélgetésekkel, sörözgetéssel telt.

Orawka – Magyar szentek temploma

Hétfőn aztán újra előtérbe kerültek a motorok és elindultunk újabb állomásunk felé. Talán sokan nem tudják, hogy Lengyel határon átkelve ritka látványosság fogadja az utazót. Egy fatemplom áll magányosan az út mentén, mely 1650-56 között épült kizárólak fa felhasználásával. A templom belsejét leírni esélytelen lenne, ezt látni kell. Szinte megszámlálhatatlan festmény díszíti a templom falait. Királyaink, szentjeink, angyalok és még rengeteg egyéb illusztráció fogadja a betérő vándort. Igen, ez egy igazi magyar templom itt, a távoli végeken. A minket fogadó idegenvezető hölggyel – bár nem beszélt magyarul – azonnal jó barátok lettünk, kölcsönös tisztelet mutatkozott meg mindkettőnk oldaláról. A tisztelendő úr is közénk állt egy közös fotó erejéig, majd búcsút véve újdonsült barátainktól ismét motorra pattantunk.

Következő állomásunk a sokak által kedvelt téli üdülő és síelő hely, Zakopane volt, bár sajnos előtte néhányan a csapatból kénytelenek voltak hazaindulni. A városba érve jó volt kicsit ténferegni a sétálóutcában, hallgatni a mindenhonnan előszűrődő magyar hangokat.

Árvaváralja – Árva vára

A kis városlátogatást követően Árva-vára felé vettük az irányt. Itt némi csalódottság lett úrrá rajtunk. Miután kifizettük a motorok után szedett parkolási díjat és elgyalogoltunk a vár tövében lévő jegyárushoz, ott derült ki, hogy alig egy óránk lenne, hogy felsétáljunk és megnézzük a várat, ráadásul teljes áron kellett volna jegyet váltani erre a rövid időre is. Mérlegelve az ár-érték arány úgy döntöttünk, hogy ezt most kihagyjuk és talán majd egy legközelebbi látogatás alkalmával pótoljuk ezt a minden bizonnyal meghatározó erejű élményt. Így hát kissé csalódottan indultunk vissza a szállásra.

Elkövetkezett az, ami sajnos mindig. Utolsó nap, indulás haza. A fáradsággal keveredett élmények ilyenkor még küzdenek egymással, ami pár nap múlva mérhetetlenül jó érzésként raktározódik el az ember lelkében. De hogy kicsit nyújtsuk még az ittlét élményét, nem egyenesen hazafelé vettük az irányt, beiktattunk egy vargabetűt.

Kilátás a Csorba-tónál

Először a Csorba-tó partján sétálgattunk, élveztük a kilátást, s miután kinézelődtük magunkat, tovább indultunk a Magas-Tátra útjain utolsó állomásunk, a Dobsinai-jégbarlang felé. A hőségben megmásztuk a hegyet – természetesen motoros ruha, csizma, kabátok, sisakok társaságában – és nagy örömünkre magyarul szerepelt a jegyen, hogy érezzük jól magunkat a barlang túrán. A túrán viszont már csak szlovák nyelvű vezetést kaptunk, így a többi vendéggel, hollandokkal, németekkel együtt csak nézelődtünk, mert a tájékoztatóból mindössze talán három szót értettünk meg.

Kapaszkodás a Dobsinai-jégbarlang felé

A barlang viszont tényleg gyönyörű, a bent lévő igencsak hűs levegőben már nem bántuk, hogy van nálunk kabát is ezen a forró nyári napon.

A barlangból kijőve aztán a parkoló felé vettük az irányt. Megebédeltünk a táskákból előkerülő maradékok elpusztításával, majd jött a szomorú búcsúzkodás ideje. Két társaságra szakadtunk. Mi Budapest, a többiek Gyöngyös felé vették az irányt. Szomorúan gurultunk hazafelé, mert ismét véget ért egy nagyszerű túra, nagyszerű barátok körében. Mindig marcangolja az ember lelkét, hogy nincs tovább, vége, de néhány nap és leülepednek a dolgok, előkerülnek a fényképek, jönnek újabb találkozások, túratervek, új élmények.

Ez a túra is feliratkozott a számunkra maradandó élményt nyújtó túrák közé, és reméljük, hogy jövőre még jobb, még több élményt, lelki feltöltődést nyújtó eseményen vehetünk részt barátaink körében. Köszönjük, hogy velünk voltatok!

Babi & Laci

– Lesbat –

A túra galériáját itt találjátok.