Betöltés...

Ecsédi Motoros Búcsú 2013

Ecséd 2013. május 3-4

2012 novemberében kiderült, hogy fehér pólóban kell megjelennem a 2013-as Motoros búcsún. Apát Urat eltemettük, és vele az én búcsúbéli pólómosó lehetőségemet is: mert Ternyák érsek úr a temetésen megígérte, hogy eljön, velünk lesz, megszenteli a napunkat és a motorjainkat. Az Egri Érsek elé mégsem térdelhetek az Apát úr által már megszokott bűneimmel, hogy oldozzon fel, mit fog rólam- és ezek alapján a többiekről is gondolni…

http://www.tveger.hu/hirekreszlet.php?hir=7087

Van elég bajunk a motorosságunk miatt amúgy is, hiába vagyunk mi a „ Jó példával élni két keréken” banda.
Nagyon igyekeztem itthon a húsvéti szentidőben. És továbbra is ellenálltam a kísértésnek, ami pénteken elindulásom után alig húsz perccel újra megpróbált káromkodásra tanítani a zuhogó esőben egy méretes, első kerekembe fúródó- mit fúródó- tekeredő lemezcsavar formájában! Ellenálltam, és a Lélek segített- meg a Motamot és a Kék Hold SE. Az eső továbbra is üldözött, de csak Bálint ért utol: barátokkal érkeztem Ecsédre.

Az, hogy Apát úrért és Janóért mondtuk el a Keresztutat, még erősebbé tett. Csendes péntek estémet nem zavarta már semmi. Szombat reggel a verőfényben egyre többen és többen lettünk, a Csontos család óramű pontossággal osztotta és oldotta meg a feladatokat. Ünneplő fehérben álltam a Kápolnában, valaki odaszólt: na, mi az, most sikerült? Bólintottam.
És elmeséltem, mi történt velem az elmúlt évben. Örültem, hogy Barnabás Atya csak mosolygott, amikor Bertalannak kereszteltem el és nagyon jó volt Őt hallgatni. Motoros szerzetes, ismer minket úgy, mint Apát úr. Ha jövőre is eljön, könnyebb lesz a dolgom a fehérítéssel- gondoltam.

A főpásztori szentmisén Apát úr üresen hagyott székéről is beszélt Ternyák érsek úr.
Péter kiválasztott, hogy olvassam fel a Szentleckét, és végül, de nem utolsóként, mert az a Csontos család helye- megáldoztatott az EGRI ÉRSEK!
Nincsen ám még vége! A mi motorjainkhoz valahogy nem ért el a szenteltvíz sem, amit Bálint hangosan szóvá is tett, ezért mi egy külön csak hozzánk kanyarodó szentelést kaptunk!
Nagyon jól beszélgettünk a „hivatalos ügyeket” befejezve Érsek Úrral és kíséretével. Erős kézfogása, barátságosan mosolygó kék szeme nekem a jövő évi viszontlátást ígéri.
Csillagfényes esténket énekléssel, hegedű és dudaszóval koronáztuk meg, jóféle ecsédi vörössel öblögetve torkunkat.

Nem régen értem haza. Kipakoltam a táskából és kezembe akadt a Pálos Motorosoktól kapott Fehér barát újság, belelapoztam. A Beköszönőt, aminek a Hit évében vagyunk a címe, az én budatétényi plébános Atyám, Udvarnoky László írta. Ezt majd jövőre mondom el Nektek…

Hazaértem, köszönöm a Szűzanyának.
Apát úr mindent elintézett. Igaz?

Macho

Budatétény 2013. május 5.

———————————————————————————————

Kedves Macho Barátom!

Először is köszönöm neked, hogy a hosszú út után, és a két napos programokon való részvételedet követően, kérésemet elfogadtad és megalkottad ezt az élményeddel teli, rövid beszámolót. Köszönöm, jó volt olvasni, s míg olvastam az egyre áradó gratulációkat olvasva, hallgatva, valamint a rám helyezett további szervezői munkámnak eleget téve szorgoskodom, s közben a tegnap esti Sólyom által életre keltett szavai csendülnek fel: “… Péter te vagy a szikra!”

Nos ha így is van, bár én még mindig úgy hiszem, az én szerepem elenyésző, inkább az Úré az érdem, … szóval ha én vagyok a szikra akkor ti vagytok a láng, és ez a hit évében még nagyobb tanúság, ebben a szégyentelen világban.

Ha már tanúságtétel, ha mindenki fontosnak tartaná a Bibliában szereplő Isteni tanítást,  nos minden egyszerűbb volna, de jól tudják odafent, ez nem így van, ám mégis terelget minket, íme egy fontos gondolat, sőt tanítás:
Lukács 16, 9. “Gyűjtsetek barátokat a hamis mammonból, hogy majd amikor elfogy, legyen aki befogad benneteket az Örök Hajlékokba.”
Nehogy rossz értelembe vedd, vagy félre értsd, … ti magatok megvallása szerint inkább jó latorként vagytok jelen, s mondjátok, rossz szemmel tekintenek rátok. Én egyszerűen barátként tekintek rátok az elejétől fogva, ám akik előítéletesen tekintettek rátok, az a mostani, idei Motoros Búcsú alkalmával váltatok szemükbe Baráttá. És ez kell!
Mindenkinek látni kell a ti fontos szerepeteket a hit tanúságtételében, a Jó példa ti vagytok!

Legyetek büszkék, mert főpásztori áldásban részesültetek!
Most vált a búcsú élő hagyománnyá!

Köszönöm gondolataidat, örömmel osztom meg mindenkivel, és büszkén, mert egy baráttól kaptam!
Isten áldjon, s a Szűzanya őrizzen!

Üdvözlettel:

Csontos Péter
koordinátor, jó barátod

www.dunatv.hu/musor/videotar?vid=759567&pid=563632
12:44- től…

——————————————————————————
A Facebookról:

Bujdosó Janó: Ez így volt rendjén, Machokám, kapitány…! Boldog vagyok!!!!!!

Csontos Péter bejegyzést írt Szentlaposi Szűzanya Kápolna Alapítvány oldalán

Ezúton is köszöntjük  Bujdosó Janó barátunkat!
Jó egészséget és sok erőt neked, üzenem így online mód, hogy most érett be a gyümölcs! 😉

Janó: Hála az égnek, Peti! Had épüljön az a torony homokból, egész az égig! A Te erős hited és kevesek kitartása…..hát legyetek az én megfogyott hitem vallói, támaszai!!! Végtelen boldog vagyok, látva a képeket, hallva a gondolataitokat! Gratulálok!!! Baráti öleléssel, a jó lator!

————————————————————————————–
Kedves Barátaim!

Az elmúlt két nap eseményei, maga a jó idő és a remek hangulat igazán különlegessé tette az idei Motoros Búcsú eseményét.
A maga csöndes mivoltjában a legemelkedettebb és legmagasztosabb eseményévé vált a május hónapban itt a régión belül. Mindez a ti segítségeteknek és jelenléteteknek köszönhető. Bebizonyosodott, és egyszer s mind láthatóvá vált a jótékony oldala a motoros társadalomnak, így váltatok jó példává, és vált az esemény élő hagyománnyá!
Érsek atya szavai legyen intő gondolat a szezon alatt, és Macho barátunk lelkesítő gondolatai kísérjenek útjaitokon!
Köszönet a sok segítségért, legyen az bármi apró, amely előbbre vitte az esemény szervezését! Petya, azaz Csontos Péter, az alapítvány alapítója és koordinátora
http://www.tveger.hu/hirekreszlet.php?hir=7087

További beszámolók:
http://www.magyarkurir.hu/hirek/motoros-bucsut-tartottak-ecseden
http://www.motostyling.hu/hirek/motoros-bucsu-a-szentkut-volgyeben-2013-beszamol

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás