Betöltés...

Emlékezzünk Hőseinkre

Emlékezzünk Hőseinkre

2016. július, Délvidéki túra

Emlékezzünk Hőseinkre - 2016. július, délvidéki túra

Emlékezzünk Hőseinkre – 2016. július, délvidéki túra

Emlékezzünk Hőseinkre – Nagy tervekkel vágtunk bele a nyári túraszervezésbe. Mindenképpen legyünk ott a Délvidéken július 22-én, amikor a nagy évforduló lesz, 1456 igazán méltó ünnepnapja. Igazi Hunyadi Rend-i program. Aki csak tud, legyen ott, vagy jöjjön utánunk. Kezdjük a dabasi Kapisztrán-Hunyadi emléktoronynál harangszókor. Menjünk úgy, hogy közben felkeressük az 1956-os Múzeumot, ott Kapisztránnal is találkozhatunk lélekben, ne hagyjuk ki Csúrogot, látogassunk ki Aracsra a Pusztatemplomhoz. Menjünk el a zimonyi Hunyadi toronyhoz, hallgassuk ott a harangszót, zárjuk ott az emléktúrát. Így emlékezzünk Hőseinkre a kettős évforduló alkalmával.

Ez volt a terv. És most ősz elején, visszatekintve a történtekre, elevenítsük fel azokat a napokat, Juci és Börni gondolataival.

Juci:

2016. 07.16. szombat. Ma indulunk a várva várt Délvidéki túrára, amit ebben az évben egybe kötöttünk a Nándorfehérvári diadal 560. évfordulójával, ez lesz a túránk méltó befejezése.

Dabasi Hunyadi-Kapisztrán torony

Dabasi Hunyadi-Kapisztrán torony

Találkozó a Dabasi Hunyadi-Kapisztrán toronynál, ez a hely lesz túránk kiindulási pontja. Az időjárás most nem volt ránk tekintettel, szakadó eső, esőruha, majd a boldogság, ahogy találkozunk barátainkkal, feledteti az időjárás viszontagságait. A toronyban Macho megható szavaival és idézeteivel megnyitotta ezt a szép hetet, majd közvetlen a fejünk fölött lévő harangok kongása jelezte a déli 12 órát. Fülünkben a búgó hanggal indultunk tovább. Következő úti célunk Kiskunmajsán az 56-osok Múzeuma és emlékhelye volt. Kedves hölgy fogadott minket, aki egy tartalmas előadás és a múzeum bemutatása után átkísért minket a szemben lévő kis kápolnába, ahol csendes emlékezés és közös ima után a kápolna előtti szobron elhelyeztük a nemzeti szín szalagunkat.

Folytattuk utunkat, immár szép időben kedves barátaink Albert és Ágika meghívására egy nagyon finom vacsorára és egy éjszakai pihenésre, hogy holnap frissült erővel indulhassunk tovább. Vasárnap reggeli után Albert szíves invitálására, misére mentünk Zsombóra, majd ezután Ágika idegenvezetésével Szegeden tettünk egy nagy városnéző sétát, sajnos megint esőruhában, de ez nem vont le semmit a város szépségéből és értékeiből. Köszönjük Albertnek és Ágikának.

Börni:

Minden kezdet egy új kihívás. Ez a mondat igaz arra amikor először indultam el egy hosszabb túrára és igaz most is mikor még csak az üres papírt fixírozom, hogyan is kezdjem a beszámolómat.

Az indulás napján igazi borús hangulatban kezdődött az ébredés. Az elindulás előtti izgalom a számomra először megtett lépések az ismeretlenbe a tapasztalatlanságom vagy csak az esőcseppek halk koppanása az ablakpárkányon. (Köszönjük Imi!) Rányomták a bélyeget a reggelre. Gyors bepakolás akkor már szakadó esőben ernyővel a kezemben, beöltözés, utolsó ellenőrzés sokadjára, búcsúzkodás. És mire felocsúdtam már el is indultunk Dabasra. Az esőcseppek jól érezték magukat vígan pattogtak a ruházatunkon, megpróbálva utat találni több-kevesebb sikerrel az esőkabát alá, hogy emlékezetesebbé tegyék első utamat.

Sok jó tanácsot kaptam a túrához. Amiből az egyik legfontosabb a gyorsaság és a pontosság volt. Később is tapasztaltam, nekünk nem az erősségeink közé tartozik ez a két jellem. És mikor berobogtunk Dabasra már akkor tudtuk, elkéstünk. Amikor megláttam a Rend tagjait a Hunyadi torony előtt várakozni, a szívem már a torkomban dobogott. Az új ismeretség mindig egy kis félelmet hordoz magával. Próbáltam mosolyogni, amikor a suta mozgásommal ballagtam a csapat felé, és magamban mérlegeltem, kihez is kéne először mennem, hogy elkezdjek bemutatkozni.

Hunyadi Rend - Dabas

Hunyadi Rend – Dabas

Amire időm nem maradt, mert a következő pillanatban már terelgettek: álljak be a sorba egy fényképhez. Olyan gyorsan zajlott minden. Kapkodtam a fejem jobbra-balra, ténferegtem. Igyekeztem nem elveszetten érezni magam. És miután rá lettem bízva Babira, már totyogtam is utána, mint egy pelyhes kiskacsa, hogy az utolsó simításokat is elintézzem. Mire visszaértem már csak arra volt idő, hogy a sisakot a fejemre nyomjam. Az utolsó pillanatban még fogadtam a sok sikert meg a minden rendben lesz jókívánságokat én meg csak bólogattam bambán. Felültem Pöti mögé és már indultunk is. Akkor tapasztaltam meg először milyen mikor nem csak mi vagyunk egy motorral. Milyen klassz érzés mikor többen haladunk az úton. Óvatosan próbáltam hátra lesni egy-egy kanyarnál. Utunkat Szeged felé vettük, az első pihenőnél sikerült is a várt bemutatkozás. Magamban sokszor ismételgettem a neveket. El ne felejtsem. Egy jó párszor még meg kellett kérdeznem. Sokszor. De szép lassan mindenkiét megjegyeztem.

Kiskunmajsa 56-os múzeum

Macho, Laci, Babi, Csia, Juci, Imi, Pöti, Börni

Macho, Juci, Imi, Babi, Laci, Csia, Pöti és én indultunk tovább egészen Kiskunmajsáig, ahol lehetőségünk volt megnézni Pongrátz Gergely alapította 56-os emlékmúzeumot. A múzeum kiállító termeiben elhelyezett fényképek, korabeli újságok, fegyverek, személyes tárgyak mellett, a forradalomról pillanatképeket ábrázoló műalkotásokat nézhettünk. Végig hallgathattuk a Pongrátz család történetét. Az emlékmúzeum udvarán pedig különböző harci eszközöket, harckocsit állítottak ki, hogy lássuk, mivel is néztek szembe 1956-ban bátor harcosaink. A múzeummal szemben, az út túloldalán építettek föl az 56-os kápolnát a forradalomban elhunyt mártírok emlékére. A kápolna előtt három faragott szobor helyezkedik el, amiből az egyik Kapisztrán Szent Jánosé. A kápolnában helyezték végső nyugalomba Pongrácz Gergelyt is. Elmondtunk egy imát, megemlékeztünk hőseinkről, megkongathattuk a harangot és Kapisztrán Szent János szobrára is felkerült egy Hunyadi Rendes nemzetiszínű szalag.

Nemzeti színű szalag

Szent János szobrára is felkerült egy Hunyadi Rendes nemzetiszínű szalag.

Elbúcsúztunk tárlatvezetőnktől, aki minden bizonnyal a szívébe zárt minket miután megtudta hova is tartunk. Tovább haladtunk az esti szállásunkra, ahol Albert nagy szeretettel fogadott minket. Nem sokkal később pedig megismerhettem Ágit is az akkor még kis pocaklakóval, és Ági anyukáját. Megvendégeltek minket finom ételekkel, italokkal, az este jó hangulatban telt. Bár én nem igazán tudtam hozzászólni a beszélgetéshez, mégis szívesen hallgattam mindenkit. Az idő teltével pedig szép lassan nyugovóra tértünk.

A reggel frissítő hatással volt mindenkire, vasárnap lévén ellátogattunk abba a templomba ahol Albert és Ági esküdött, végig hallgattuk a szentmisét. Lelkünket felvérteztük hittel és szeretettel.

A kicsit csepegő esőben Csia sajnos hazafelé vette az irányt. Mi pedig Ági és Albert kíséretében elindultunk felfedezni Szeged nevezetességeit, aminek személy szerint roppantul örültem, mert még nem volt hozzá szerencsém.

Ági túravezetése Szegeden

Ági túravezetése Szegeden

Szeged gyönyörű város, szívem szerint tovább nézelődtem volna és hallgattam volna Ági elbeszélését a sok érdekességről. A sóhajok hídjáról, a szegedi Dómról, a tiszavirágról. Személyes kedvencem lett Szűzmária szobra a magyar zászlóval a kezében. Valahogy leírhatatlan látvány. Az idő azonban gyorsan elrohan, ha jól érzi magát az ember és mi lassan a határ felé vettük az irányt. Itt búcsút intettünk két nagyon kedves embernek. Áginak külön köszönet azért, hogy megnyugtatott.

Vannak előnyei is és hátrányai is, amikor az ember bízik a párjában annyira, hogy nem kérdezi, merre megyünk. Utunk következő eseménye számomra volt a legjelentősebb. Nem szeretném túlragozni, sokan tudják, és sokan még nem tudják. De röviden. Anyai ágról délvidéki vagyok, Cservenkáról származik a családom. Gyerekkori álmom volt, hogy egyszer megnézhessem azt a falut, ahol szeretett Nagymamám töltötte gyermekkora jó pár évét.

Cservenka

Cservenka

Bár annyit tudtam, hogy nem arra tartottunk, és eszembe sem jutott egy gondolat erejéig se, hogy azon az utazáson megtörténhet az, amit már gyerekkorom óta magamban dédelgettem. A legváratlanabb pillanatban megláttam a táblát, és éltem át milyen egyszerre sírni és nevetni. Talán csak áthaladunk – ezt gondoltam. De ez már így is fantasztikus! És nem. Mindenki megállt egy régi, idő verte templomnál. Leszálltunk. Ti körbeálltatok, én meg csak zokogtam a meghatottságtól.

A mai napig nem tudom eléggé meghálálni nektek, amit akkor értem tettetek. Ahogy akkor és most is meg még a jövőben is sokszor, nagyon szépen köszönöm.

Pöti és Börni - Cservenka

Pöti és Börni – Cservenka

Végig brümmögtünk Cservenka utcáin utoljára megálltunk a táblánál, hogy megörökítsük a pillanatot és tovább haladtunk aznapi úti célunk vége felé, Farkas Zsuzsához Óbecsére. Mérhetetlenül nagy szeretet, kedvesség és jókedv. Ez volt a benyomásom Zsuzsáról miután megismerhettem. Mindenki örült egymásnak én is az új ismeretségnek.

Ismét Juci:

Búcsúzkodás az esős vasárnap délelőtt Szegeden és indulunk régi jó barátainkhoz Óbecsére Farkas Zsuzsához és fiaihoz, hogy ott töltsük el a következő két éjszakát és velük közösen jó kis csillagtúrákat tegyünk meg. Beérkeztünk egy kis városba, a neve Cservenka és megálltunk a templom előtt, mikor a motoromról leszálltam, azt láttam, hogy Pöti barátunk barátnőjének Börninek hullanak a könnyei és zokogás fojtogatja. Miután kicsit megnyugodott elmesélte nekünk, hogy ebben a faluban élt a dédmamája, és neki az volt az álma és vágya hogy egyszer láthassa ezt a helyet. Arról ő sem tudott, hogy erre jövünk, mint ahogy mi sem, ez Pöti ajándéka és meglepetése volt a számára. Nem tudom egy embernek hány ilyen meglepetés jut egy életben, de ebben csak részt venni is nagyon felemelő érzés volt. Ahogy Börnit néztem arra gondoltam, milyen bőkezű velem a sors, hogy ilyen érzésű emberekkel hoz össze. Isten áldjon Pöti ezért, és örülök Börni, hogy megismerhettelek.

Óbecse. Érkezés. Rossz hír! Janó meghalt! Döbbenet! Mi legyen!?

Bujdosó Janó 1974-2016

Bujdosó Janó 1974-2016

Hét fős kis csapatunk a fájdalom és a döbbenet ellenére úgy döntött, folytatnunk kell a túrát. Akkor már tudtuk, hogy lerövidítve, és a fontosságát figyelembe véve, méltóképpen kell, hogy végig csináljuk ezt a pár napot, hogy Janó temetésén együtt a teljes csapattal, összefogva, tiszta lélekkel tudjunk ott állni, elbúcsúzni örökre. Az Emlékezzünk Hőseinkre túra elnevezés ettől a naptól nekünk mást is jelent, mint eddig gondoltuk. Hihetetlen, hogy itthon lévő barátaink és köztünk ezekben a napokban, milyen összhang volt. Csak heten voltunk itt, mégis olyan volt, mintha az egész csapatunk együtt lenne és ezt folyamatosan így éreztem innentől kezdve a túra befejezéséig. Itt szeretném még egyszer megköszönni mindenkinek a közreműködését, segítségét és azt a szeretetet, figyelmet, amellyel vártatok minket haza Lajosmizsén, amikor megérkeztünk csütörtökön este.

Börni így folytatta:

Van az a pillanat, amikor mindent tökéletesnek érzünk. Amikor úgy gondoljuk, semmi nem ronthatja el kedvünket. Ez volt az a pillanat, amikor a napsütéses égből visszazuhantunk a valóságba. Megtudtuk hogy vasárnap reggel Janó meghalt. A gyász ránk telepedett. Nincsenek szavak, amelyek kifejezhetik az érzést, még nekem se, aki sajnos nem ismerhettem, csupán hallhattam róla. Átéltem veletek, mellettetek. Mindenki egyetértett abban, hogy a tervezett utazást Janó miatt is véghez vigyük, ugyanakkor rövidebb legyen, mert pénteken otthon szerettünk volna lenni a többiekkel.

Délvidéki barátainkkal

Délvidéki barátainkkal

Az este további része beszélgetéssel, finom ételekkel, házi sörrel telt el. Velünk voltak Zsuzsa fiai, Pecze Feri barátunk, és később Micsik Béláék is benéztek.

Másnap délelőtt Teleki Júlia kíséretében látogattunk el a csúrogi emlékműhöz. Igazán lélekbe vágó érzés szembesülni olyan történésekkel, amelyről egy kicsit szégyellem, de nem volt tudomásom. A könnycseppek itt is hullottak.

Visszatérve Zsuzsához délben a csapat egy kicsit megpihent. Mindenkire ráfért, mielőtt újra útnak indultunk volna. Egy váratlan pillanatban Macho mellettem termett letett elém egy nemzetiszín szalagot, egy tollat és rám bízta a megírását. Több évnyi virágos tapasztalat a hátam mögött is kevésnek bizonyult, annyira izgultam el ne rontsam. Nagyon jó érzés volt, hogy egy kicsit én is hozzájárulhattam a csapat dolgaihoz. Szieszta után átnéztünk Törökbecsére, ahol Micsik Béla felesége Zita vendégül látott minket finom süteményekkel, kávéval. És együtt tovább indulva kimentünk az Aracsi puszta templomhoz.

Aracsi pusztatemplom előtt

Aracsi pusztatemplom előtt

Nincsenek szavak arra a látványra, amikor a kukorica és napraforgó mezőktől rejtve a fő úttól jó messzire szó szerint a puszta közepén magasodik eme csodás romtemplom. Amint belép az ember, elárasztja valami megmagyarázhatatlan béke. Béla elbeszélése elénk varázsolta a múltat. A bejárattal szemben lévő keresztre felkerült az általam megírt szalag – és bár sokan szívesen maradtak volna egy kicsit tovább -, lassan elindultunk vissza Óbecsére.

Juci veszi át a szót:

Teleki Júlia - a csúrogi emlékművet neki köszönhetjük

Teleki Júlia – a csúrogi emlékművet neki köszönhetjük

Hétfőn Teleki Júliával együtt átmotoroztunk Csúrogra és a szokásunkhoz híven koszorút helyeztünk el, áldozataink emlékhelyén. Júlia nagyon figyelmesen észrevette, hogy új arc van a társaságunkban, (ugye Börni?) ezért újra hallhattuk a rég múlt felkavaró és megható történetét. Ezután az Aracsi puszta templomhoz látogattunk el. Köszönjük Micsik Bélának és Zitának a kedvességüket és a nagyon finom frissen sütött meleg kalácsokat, aminek ízét nem lehet elfelejteni, ha egyszer van szerencséje valakinek megkóstolni. A nap hátralévő részét egy kis pihenéssel és nagyon kellemes beszélgetéssel töltöttük el. Mivel a túránk rövidebb lesz az eredeti terveinknél ezért hétfőre egy napra szűkítettük a következő szálláshelyünkre érkezést és a zimonyi Hunyadi torony meglátogatását. Búcsúzkodás Zsuzsáéktól, majd irány Székelykeve. Az úton minden rendben volt, valakitől hallottam, hogy lesz egy kis kerülő, nem tudtam miért, de nem szoktam ezekbe a dolgokba belefolyni, gondoltam biztos van oka a dolognak.

Hunyadi torony - Zimony

Hunyadi torony – Zimony

Szállásunkat elfoglalva, szinte azonnal tovább indultunk Nándorfehérvárra, ahol az egykoron önálló városban, Zimonyban (ma Nándorfehérvárhoz tartozó városrész) álló Hunyadi tornyot kerestük fel és koszorúztuk meg, hőseink emlékére. A fárasztó nap után, nagyon jó érzés volt megérkezni a Dani Panzióba, ahol kitűnő, bőséges vacsorában és nagyon kedves kiszolgálásban volt részünk. Szerdán a táj gyönyörűségében is csodálkozhattunk, amikor a román oldalon a Duna mentén végig motoroztunk a Vaskapuig, a szerb oldalon pedig vissza. Nagyon kellemes volt folyamatosan a vízparton motorozni.

Kazán-szoros

Kazán-szoros

Börni:

Zsuzsához mindig nagy élmény visszatérni. És végre én is meg kóstolhattam a tapsikolós húst, amiről már sokat hallottam. Hosszú beszélgetések, ismét egy gyorsan eltelt este. És mire kettőt pislogtunk már másnap reggel lett és mi a motoron ültünk. Érzékeny búcsút vettünk Zsuzsáéktól. Brümmögtünk egy ideig és utunkat Székelykeve felé vettük.

Megérkezve a Dani panzióhoz, elfoglalhattuk szállásunkat. Lepakoltuk csomagjainkat. Elindultuk Nándorfehérvárra, hogy tiszteletünket tegyük a hőseink előtt és a koszorú is felkerüljön megérdemelt helyére.

Nándorfehérvár - Zimony

Nándorfehérvár – Zimony

A Zimonyi toronyra. Nem mondom, hogy egyszerű volt eljutni a toronyig. A város forgalma és jó sok piros lámpa is megpróbált hátráltatni. De a csapat nem adta fel és kanyargó macskaköves úton sikerült elérnünk a Zimonyi torony melletti temetőt. Innen már gyalogszerrel sétáltunk föl, ahol előbb körbejártuk majd utána nekiveselkedtünk a megmászásának. Felérve Machotól hallhattunk a toronyról és jelentőségéről. Ezután Imi és Pöti együttes erővel felügyeskedték a koszorút a torony külső korlátjára. Végig néztünk a tájon egy kicsit még elmerengtünk, majd elindultunk visszafelé ahol már vendéglátóink vártak minket bőséges vacsorával. Lefekvés előtt Macho mindenki által csak „esti mesének” nevezett napi ismertetőjét hallgattuk, nem teljesen problémamentesen, egy bizonyos személynek hála, aki képes volt nyitott szemmel aludni, horkolni és figyelni is egyszerre. Ezt követően röhögő görcs volt rajtunk, megnehezítve Macho dolgát.

Kazán-szoros

Kazán-szoros

Utolsó délvidéki napunkon jól bereggelizve nekivágtunk, hogy még egy napot kirándulhassunk. Átléptük a román határt, hogy azon az oldalon a Duna mentén motorozhassunk végig egészen a Vaskapuig. Én először jártam arra és sokszor rácsodálkoztam a tájra. Mintha nem is a Duna lett volna. És mégis. Fantasztikus hegyvonulatok és szurdokok tarkították a tájat. Szemet gyönyörködtető látvány volt. Visszafelé a szerb oldalon jöttünk. Megálltunk egy finom ebédre. Egy kicsit megpihentünk és visszatértünk azzal a tudattal, hogy a következő reggel már a hazafelé vezető útról fog szólni.

És röpke pillanat, pár óra elteltével ismét átléptük a határt. Letelepedtünk a Szeged melletti legmélyebb pontot jelölő pihenőhelynél. Mindenkin látszódott a fáradságos út, kicsit gyűröttek voltunk, de nem bántuk. Jó volt, hogy mi heten (a hetek) végigcsináltuk, és épségben tértünk haza. Engem is elöntött legbelül egy kis büszkeség: képes voltam kilépni a saját kis világomból elindulni egy úton, amin még nem jártam. De a legjobb, hogy ezt az utat veletek járhattam végig.

Juci:

Csütörtök reggel haza indultunk. Ez a nap a hazaérkezésről és a holnapi napra lelkileg felkészülésről szólt, amikor is Bujdosó Janót kísérjük utolsó útjára és végső búcsút veszünk tőle. Az estét együtt töltöttük. Már nem csak heten, hanem barátainkkal és egy kicsit Janó Ildijével is kiegészülve, az emlékezés mécseseinek lángja fölött, Janóról és régi emlékekről beszélgettünk.

2016.07.22. péntek. Ma másért dübörögnek a motorok. Emlékezzünk Hőseinkre.

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás