A Szent Ferenc Alapítvány huszadik születésnapja
Egyszer, réges-régen olvastam egy felhívást:
„Barátaim! … Arra gondoltam, ideje lenne a határon túli magyarságnak megmutatnunk igazi valónkat és csorbult bizalmukat visszaszerezni. Rászorulók mindig akadnak, hiszen az elmúlt pár hónapban véreinket sok csapás sújtotta, mely vagy a teremtő akaratából, vagy emberi szándékból eshetett meg. Ideje tehát, hogy valóban cselekedjünk, s tőlünk telhető legtisztább megoldást keresve, kerülve a szélsőségeket, közös feloldozást találjunk.
Amikor papírra vetettem gondolataimat, nem gondoltam volna, hogy olyan érdeklődést fog kiváltani, mint a kánikulában rezzenéstelenül álló vízbe dobott kő, ami csobbanásával felrezzenti a pihegő, szunnyadó halakat. Ma már örömmel tölt el a gondolat, hogy ennyi derék ember érzi ugyanazt, mint én, s próbál tenni valamit, ami egyik oldalról sem támadható, célja pedig pártállástól független. A program időpontja Böjte Csaba tanácsára, 2005. szeptember 16-18. A határt szombaton reggel, Nagylaknál lépjük át és innen motorozunk el Dévára, ahol átadjuk az összejött pénzt az aranyos ládikában. Itt időzünk egy kicsit, majd hazamotorozunk Makóra, ahol a nap, illetve az este további részét együtt töltjük el… Bujdosó Janó”
Szívem parancsának engedelmeskedve én is elmentem.
Sokan jöttünk össze ott, hajnalban. Akkor még hátsó ülés is volt a motoromon. Bámultam Déván a berregő forgatagot, egy fiú lépett mellém. Tizennégy éves lehetett, vörös hajú, nyílt tekintetű srác: uram – szólított meg – elvinne engem egy körre? Elvittem. A következő évben már nem volt hátul ülés a motoron, de szerettem volna a fiúval újra találkozni. Kérdeztem Csaba testvért, hol lehet: Pali – mondta, – ő most nincsen Déván. Sajnáltam, de el is felejtkeztem róla, – a további túrákon már nem kerestem őt. Sokan leírtuk az ELSŐ DÉVA történetét, de az én történetem sajátos módon folytatódott. Évről-évre segédkezve Janónak, a csapattal azt vettük észre, hogy Istennel is szorosabb kapcsolatba kerültünk Csaba Testvér és a gyerekek által. A dévai motorozások igazi zarándoklattá váltak nekünk. Janó elmaradása után a személyes kapcsolatom is erősödött az Alapítvány tagjaival, és tavaly decemberben arra kértek, hogy a „Jónak lenni jó” televíziós műsorfolyamban beszéljek a küldetésünkről. Idén ősszel pedig Iringó meghívására elmehettem az Alapítvány 20. születésnapjára.
A péntek késő esti érkezésünk kalandos volt. Vártak minket, szállásunkat egy fegyelmezett, határozott és tisztelettudó fiú mutatta meg. Akkor újra eszembe jutott Pali.
Sok minden történt a két nap alatt, amíg Déván voltunk: „A húszéves évfordulóra meghívást kaptak a gyerekek mellett a jelenlegi és volt házvezetők, munkatársak egész Erdélyből, akik együtt ünnepeltek a Magyarországról, Kárpát-medencéből és Európából is érkező keresztszülőkkel és támogatókkal. A rendezvénysorozat fénypontja a dévai kultúrotthon nagytermében megtartott szombat délutáni előadás volt, amelyen több mint ötszázan vettek részt. A műsorvezető szerepét Böjte atya töltötte be, aki rendre bemutatta a fellépő gyerekeket és nevelőket, akik verssel, tánccal, népdallal és rock koncerttel készültek az ünnepi előadásra. A rendezvény nyitóbeszédét Winkler Gyula EP-képviselő, az RMDSZ Hunyad megyei elnöke tartotta.’ Büszke vagyok és büszkék vagyunk mi, dévaiak és Hunyad megyeiek, hogy itt Déván vált valóra egy álom, amely ma már nemcsak Erdélyben, hanem az egész Kárpát-medencében példaértékű. Büszkék vagyunk, mert az első lépések a legnehezebbek és itt, Déván, Csaba atya kezdeményezése az első perctől támogatásra lelt és ez által kibontakozhatott. (…) Ebben a zsúfolásig telt teremben mindenki másképp válaszolna, hogy miért vagyunk mi együtt ma délután, az igazi válasz azonban talán az, hogy a szeretet hozott minket össze, az a szeretet, amelyre a gyerekeknek nap, mint nap szükségük van, és amelyet megkapnak Csaba atyától és munkatársaitól’ – fogalmazott ünnepi beszédében Winkler Gyula, majd sok boldog születésnapot kívánt és további sikert az alapítvány tevékenységéhez. A rendezvényen részt vett és üdvözlő beszédet mondott Schmitt Pál, volt köztársasági elnök és Petru Mărginean, Déva polgármestere.
Csaba testvér és segítői 1993 őszén fogadták be az első gyerekeket a dévai gyermekotthonba, azóta közel 5000 gyereket neveltek, jelenleg 72 településen 2300 gyereket gondoznak a Szent Ferenc Alapítvány keretében.”
Így szólt a hivatalos beszámoló. http://www.magnificat.ro/portal/index.php/szent-ferenc-alap-mainmenu-144/rk-mainmenu-315/sajtinmenu-311/9046-20-eves-a-devai-szent-ferenc-alapitvany
Nem ok nélkül idézek a hivatalos beszámolóból. Azt a szeretetet nem lehet szavakba öntve leírni, ami Déván körülvett és körülvesz mindig.
A hétvége hangulata:
Csaba testvér elmondta, hogy úgy érezte magát erre a húsz évre visszatekintve, mint a nyuszika, aki pityókásan ballag hazafelé, elálmosodik, ledől egy árnyas fa alá, és mély álomba zuhan. Arra megy két farkas. Megörülnek a váratlan zsákmánynak, de összeverekednek rajta, úgy megtépázzák egymást, hogy végül holtan nyúlnak el a földön. Felébred a nyuszi, megpillantja a két élettelen farkast, és így szól: ha kicsit iszom, már nem tudom mit is csinálok…! És a délutáni program befejezéseként elmondott Miatyánk után Csaba testvér egy kisfiút keresztként felénk emelve osztott áldást.
Szombaton reggel, a templom előtt, elsőnek legrégebbi dévai barátommal, Karda Robival találkoztunk, aki messziről kitárt karokkal fogadott. A szentmisét Csaba testvér mondta, azután a reggelinél előkerültek a kedves ismerősök, Iringó, Hajni, Cecília, a nagyszalontai Makai István és dévai szállásadónk, Gábor nevelő is. Jó volt találkozni a régi barátokkal, megismerkedni újakkal. Tervezgettük a „Déva 10” túrát természetesen Dévára!
Délelőtt az otthonvezetők meséltek a templomban, Csaba testvér bemutatásával. Sajnálom, hogy a csapat által nyáron megismert polgárdi Don Bosco otthon nevelői nem voltak ott, éppen az alapítvány kiállításának és kézműves vásárának megnyitásának előkészületeiben segédkeztek. Sokat nevettünk a vidám, és szipogtunk a szívbemarkoló történeteken. Egyszer csak egy ismerős állt a mikrofonhoz, mert felesége a meghatottságtól nem tudta befejezni közös meséjüket: Pali volt! A felnőtté vált László Pál elmondta, hogy 1999. szeptember 1-jén pontban a déli harangszókor került Csaba testvérhez, 9 évig nevelkedett Déván, érettségizett 2008-ban. A gyergyószárhegyi ferences lovardában dolgozva ismerte meg feleségét Orsit, akivel 2011 óta vezeti a gyergyószentmiklósi otthont. Az idővonalon 01 08 20- nál.
Megtaláltam hát kilenc év után! Sokat beszélgettünk az elmúlt időkről, és alig tudtam rábeszélni, hogy tegezzen bátran. Bácsi voltam neki ezen a napon is, bácsi, aki egyszer régen elvitte őt motorozni.
Macho