Déva 9. – „Családi körben” – Nagyszalonta

„Este van, este van: kiki nyúgalomba!
Feketén bólingat az eperfa lombja,
Zúg az éji bogár, nekimegy a falnak,
Nagyot koppan akkor, azután elhallgat.”

Bizony csípős már a szeptemberi este, a motoros ruha legkisebb résén is utat talál magának a bőrünkhöz. A határon kérdi is az iratainkat vizsgáló hölgy kételkedő-csodálkozó mosollyal: „Nem fáznak a motoron?” – visszamosolygunk, persze, hát hogyne fáznánk… valami mégis odavisz minket, abba a városba, ahol Arany Jánost ringatta a bölcső, majd nevelkedett szegényen, de nagy-nagy szeretetben.  És oda húzza a motoros szívét, ahol ma 100 nehéz sorsú gyermek kapott ajándékba meleg otthont és szerető családot a Jóistentől, Csaba Testvér műve által.

Végre megérkezünk!  És érkezik az elsősegély is, jóféle házi pálinka formájában. Körülvesznek Rendtársaink, barátaink, pálinka illatú csókok úsznak a levegőben és testvéri ölelések melegítenek fel, majd a gyermekotthont vezető házaspár, István, és kedves felesége, Mónika szeretettel köszönt és invitál szállásunkra. Látszik a szemükben az izgalom:  „jaj, csak minden rendben menjen!”  A gyerkőcöknek már aludniuk kellene, de néhány kíváncsi arcocska még előbukkan a házak ajtajaiban.  „Vajon kik ezek a fura bőrruhás nénik-bácsik? Ugye, holnap mi is felülhetünk majd azokra a csillogó gépekre? Hiszen a nevelő néni megígérte!…”

Különös érzés egy otthonban nevelkedő gyermek ágyában aludni. Sorsokról álmodik benne az ember, könnyekről, nélkülözésről, arról, milyen érzés lehet, hogy nincs kihez oda bújni esténként, odasúgni, hogy szeretlek, anyukám… Nehéz, komoly álom ez, az ébrenlét határán…

Reggelre ólmos az ég, akárcsak tagjaink és az elménk. Mégis vibrál a csapat, indulunk, vajon idén is eljönnek, akik értik, érzik, miről szól? A sarkadi áruház parkolóját szép lassan megszállják a motorok és gazdáik. Régi ismerős szempárok csillannak össze, „hát újra itt vagytok!” Újak, akik még nem tudják mi fog történni ezen a napon, de érzik, hogy ez nem egy átlagos „motoros buli”.
Az Átlagember félelemmel vegyes kíváncsisággal méreget minket. A kíváncsibb a gyermekével nézegeti a motorokat, a göndör pici nagyokat kacagva csodálja a motorokat. Akiben győz a félelem, a hatóságot küldi nekünk.  Macho eligazításából  a rend őre számára pillanatok alatt világossá válik hogy nem a lakosság terrorizálására gyűltünk össze, hanem gyerekeknek viszünk adományt, innentől természetesen minden rendben.

A határon összegyűlve közel száz motor áll hadrendbe.  Ahogy Janó, a Hunyadi Rend szellemi atyja mondaná, annyian vagyunk,  amennyien kell! Fegyelmezetten áll fel és vonul a sor, román rendőr felvezetőnk lelkesen túrja lefelé a szembejövő autókat.

„Elbeszéli vágyát hona szent földére,
Hosszu terhes útját amíg hazaére.”

Egy menetoszlopban motorozik immár Felvidéki Farkas és Kerecsen, a  délvidéki barátok, Nagyváradról érkező motoros klub és a  Hunyadi Rend, az anyaország számtalan pontján élő kun, jász, székely, palóc, sváb motoros. Újra eggyé vált a Kárpát-medence erre a napra, beledübörögve motorok hangján a világba, hogy voltunk, vagyunk, leszünk!

Megérkezve a Nagyszalontai templomhoz, a dübörgést is túlharsogja a gyerekzsivaj.
A templomban István köszönt minket, a keménykötésű szép szál ember alig tudja palástolni meghatódottságát. Egyszerű mondatai szívből jönnek, szívünkhöz szólnak.
Majd Török László, Nagyszalonta polgármestere szól hozzánk. Egy picit mindenkiben „szó bennszakad, hang fennakad, lehellet megszegik.”. Modern lovagoknak láttat minket, akik nemes célokért küzdenek vasparipákon. Akiknek fontos, hogy „sem jobbra, sem balra kanyarodva, egyenesen haladnak céljuk felé”. És hogy most ez a cél a kissé elfeledett szórvány, mert itt is magyarok élnek!
Értékes ajándékot kapunk tőle cserébe: Arany János szülőföldjéből egy maroknyit. Mementó, örökség. Hogy soha ne feledjük, hogy ugyanezt a földet is vérrel szerezték őseink, idegené pedig sosem lesz!
Átadjuk az adományos dobozkát, végül a program a Plébános Úr kedves szavaival és áldásával zárul. Még együtt  énekeljük el a gyerekekkel a Boldogasszony Anyánkat és a Székely Himnuszt, de látszik rajtuk hogy sokuknak már a motorozás körül jár a gondolata. Amit pillanatokon belül az élelmesebbeknek sikerül is megvalósítania, mihelyst kiértünk a templomból.
Az otthonnál aztán persze nincs megállás, a szitáló eső ellenére folyamatosan pattannak fel a fiúk mögé. „Bácsi! Engem is vigyen!” „Én azzal a pirossal akarok menni!” „Ha nagy leszek, nekem is lesz ilyen motorom!!!”

„Kutat az apró nép, örülne, ha benne
Madárlátta kenyér-darabocskát lelne.”

Közben az oldaltáskából előkerülnek az édességek is. Először csak óvatosan, egy-két apró cukor-csoki tűnik el a kezükben, majd a szájukban, majd nekibátorodva többször is fordulnak, de mindig szépen megköszönik, mert ezeket a pici emberpalántákat korán megtanította az Élet megbecsülni minden ajándékot.

Ahogy múlik az idő, egyre jobban elered az eső. A didergő apróságok hideg kezeit melengetem, de ők még mindig mennének motorozni. Nehéz véget vetni a mulatságuknak, de utána az otthon jóvoltából mért finom forró gulyás mindenkit felmelegít. Megindul az asztal mellett a baráti csevej, ismerkedünk, jól érezzük magunkat, a gyerekek is hamarosan vidám nótázásba fognak, jön minden ami csak eszükbe jut. Motorosok és gyerekek közös dalolása – igen, pontosan erről szól hát az idei „Déva”: Családi körben vagyunk itt!

Sötétedésre megérkezik Délvidékről a Fokos Zenekar és Farkas Zsuzsa, a mi délvidéki „Zrínyi Ilonánk”.
Mire a csapat rázendít, a hangulat már a fellegekben jár, hamar megtelik a táncparkett gyerekekkel és motorosokkal,  közösen mi majd megmutatjuk hogyan mulat a magyar! Beszáll a zenélésbe  Szoki,  rendtársuk is, kecskedudája hangja természetesen simul bele a Fokos muzsikájába, igazi örömzenét művelnek.

A szünetben a gyerekek által csuhéból készített Szent Családot árverezzük. Macho hozza a formáját, mesterien forgatja a szavakat, repkednek a számok, végül a nyertes Rekettyés barátunk, Felvidéki Farkas lesz, vele együtt örülünk! Aztán pörög tovább az este, kifulladásig.

„Majd a földre hintik a zizegő szalmát…
S átveszi egy tücsök csendes birodalmát.”

Vasárnap mielőtt útnak indulnánk, Hun Attila rendtársunk vezet körbe a városban, ez az Ő gyepűje, hiszen Nagyszalontán töltötte gyerekkorát. Látszik is, hogy idegenvezetés közben sok régi emlék tolul fel benne. Végül érzékeny búcsút veszünk egymástól…

Jövőre jubilálunk!  A tizedik  Déva túra következik.
A Jóisten adjon erőt és kitartást hozzá!
K-S G.

mintegy 90 motor, 625 ezer Forint, 320 Euro, 1400 Lei és az árverés 107 ezer Forint
Isten fizesse meg!