Betöltés...

Csíksomlyó 2024

24
május
2024
Nincs hozzászólás

Csíksomlyó 2024

Május 16.

Reggel 7. 30. találkozás Lajosmizsén.

Elindultunk Dezső, Ildi, Juci, Imre, Gyula és én. Déváig autópályán mentünk, mert addig már a bejáratott útvonalat ismertük, onnan viszont még száz kilométer volt hátra Petrozsényig.

Délután megérkeztünk egy gyönyörűen berendezett, tiszta, szép gyermekotthonba. Megbeszéltük a szeptemberi “DÉVA túra” részleteit. Kimentünk egy közeli kiránduló helyre, ahol megtarthatnánk majd ősszel a gyerekmotoroztatást, amennyiben a hivatal beleegyezik.

Május 17.

Csíksomlyó felé nagyon sok zarándok csoporttal találkoztunk útközben. Megnéztük Farkaslakán Pálffy Béla gyönyörű fafaragásait. Csíksomlyón miután elhelyezkedtünk a szállásunkon, elmentünk a kegytemplomba, éppen akkor érkezett egy nagy csapat zarándok. Késő este megjött a motoros csapat néhány vendégtagja. Szegények nagyon átfáztak az esőben és ráadásul még sátorban is kellett aludniuk.

Május 18.

Még 9 órakor esett az eső, de aztán nagyon jó idő lett, és ez egész estig kitartott. 10 órakor elindultunk a nyeregbe a mise helyszínére. Már egyszer voltam itt, akkor is nagyon gyönyörű és megható volt. Ezt az érzést, ami ezen a helyen eltölt, nem lehet szavakba foglalni. A mise után megebédeltünk, és az este folyamán jókat beszélgettünk.

Május 19.

Sajnos néhány motorosnak haza kellett indulni. De velünk tartott Zsóka, Zsolti, és Roli. 9 órakor találkoztunk Edóékkal és az erdélyi Vidám motorosok csapat tagjaival, elkísértük őket a gyimesekbe. Útközben mi letértünk Gyimesfelsőloknál a Rend régi barátjához, Fakopácshoz, aki bográcsos ebéddel várt minket.

Felmentünk a dombra körülnézni, és közben előttünk ment el a zarándokvonat hazafelé Kis Magyarországra. Hangosan dudált a mozdony és minden ablakból integettek nekünk. Ebédeltünk, közben megérkezett két zenész, akiket Edó hívott Dezső 65. szülinapi felköszöntésére. Énekeltünk, beszélgettünk, és nagyon jól éreztük magunkat. Délután mindannyian következő szálláshelyünkre motoroztunk Gyergyószárhegyre, László Paliékhoz. Fürdés és egy kis pihenő után vacsora. Hatalmas buli vette kezdetét: ünnepeltük Dezső 65. születésnapját. Edóék hoztak egy erősítőt, ami a zenét szolgáltatta, mi táncoltunk és mulattunk hajnalig.

Május 20.

Reggel (nem túl korán) úgy döntöttünk, elmegyünk megnézni a pisztrángost Szidóniánál. Nagyon jó ötlet volt, szép a hely és a pisztráng is nagyon finom volt.

Útközben megálltunk a Zetelaki víztározónál ahol csodaszép képeket készítettünk.

Estére a Szárhegyre hazaérkező lovas zarándokokat finom vacsorával, zenészekkel és forróvizes dézsával fogadták, amit aztán hajnalig élveztek is.

Május 21.

Torockó felé vettük az irányt. Mivel nagyon szép kiránduló időnk volt, úgy döntöttünk, útközben körülnézünk a Tordai hasadékban.

Hosszú sétát tettünk, sok szép képet készítettünk. Torockó még mindig olyan szép, mint amikor először láttam. A gyermekotthonban kedvesen fogadtak, finom vacsorával vártak.

Május 22.

Sajnos indulás hazafelé. Kissé esős utunk volt, de szerencsésen, élményekben gazdagon, feltöltődve értünk haza. Nagyon köszönöm a HUNYADI REND- nek, hogy ilyen barátok között lehettem, és ilyen csodás élményekben vehettem részt.

 

Krulik Gyuláné Judit

 

Vélemény, hozzászólás?

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás