Nándorfehérvári diadal
A Nándorfehérvári diadal – előzmények
Nándorfehérvári diadal előzménye, hogy a XIV-XV. században az Oszmán Birodalom rendkívüli gyorsasággal tejeszkedett. 1451-ben II. Mehmed szultán személyében becsvágyó és tehetséges uralkofó került a trónra. Hadserege ebben az időszakban messze fejlettebb volt az európai seregeknél mind harcértékében, mind szervezettségében.
Miután II. Mehmed vezetésével 1453-ban elfoglalták Bizáncot, várható volt, hogy hatalmas serege előbb-utóbb Európa keresztény nemzetei ellen fordul. Ez egyre biztosabbnak látszott, miután 1454-ben megszállta a Szerb Királyság nagy részét és 1456-ban – az akkori szóhasználatban is elterjedt Magyarország kulcsaként emlegetett – Nándorfehérvár elfoglalására indult. MIután a keresztény Európa kapujává így Magyarország vált, ránk várt a feladat, hogy feltartóztassuk a kontinens belseje felé induló megszállókat. A hír hallatán Kapisztrán János, ferences rendi szerzetes keresztes sereget szervezett magyar földön, míg Hunyadi János zsoldosserege élén Szilágyi MIhály akkori várkapitány segítségére indult.
A nándorfehérvári csata
Az ostrom első szakasza
1456. július 4-én kezdte ostromolni a várat a törökök hatalmas hadserege. Az ostromlók a Duna és Száva közti sík területen felállított tüzéségi ágyúkkal lőtték az várat, hatalmas károkat okozva a falakon. A cél a falak teljes lerombolása volt, mellyel védtelenné vált volna a védő sereg az óriási túlerőben lévő oszmán haddal szemben és gyakorlatilag nyílt terepen lett vokna kénytelen megküzdeni egymással a két szemben álló fél. Az első szakaszban ugyan a védelem nem szenvedett nagy veszteségeket, de az élelem fogytán volt. Miután Hunyadi ennek tudatában volt, támadnia kellett ahhoz, hogy ne veszítse el ezt az erős sereget. Bár nem volt kapcsolata az ostrom kezdete óta a várral, tudta, hogy nincs más lehetősége, mint támadni.
A dunai ütközet
A török sereg előrelátó módon hajózárat hozott létre a Dunán, hogy a felmentő seregek ne tudjanak a várvédők segítségére indulni. A védelemhez csatlakozni kívánóknak ezért első lépésként a hajózárat kellet valamilyen módon feloldaniuk. Július 14-e reggellén egy fegyveresekkel megrakott flotilla indult támadásra a vesztegzár ellen. A csata jelentőségét jól mutatja, hogy több, mint 5 órás küzdelem vette kezdetét, miután a magyar hajók nem tudtak kellő képpen felgyorsulni ahhoz, hogy elsőre átszakítsák a védelmet. Az állóharcban elkeseredett küzdelem folyt és jelentős veszteségek mutatkoztak mindkét oldalon. A döntő fordulatot az hozta meg, hogy Szilágyi negyven naszádot indított a magyar hajóhad megsegítésére. Az így már két oldalról szorongatott törökökkel szemben a magyarok létszámbeli fölénye és mozgási szabadsága kezdte éreztetni hatását. A dunai ütközetet a magyar csapatok nyerték, ezzel megnyílt a várba vezető út a felmető sereg számára.
A török roham
MIután szabaddá vált a vízi út, Hunyadi élelmet szállított a várba a helyőrségnek és seregét ketté osztotta. A keresztesek Kapisztrán vezetésével a Száva bal partján táboroztak le, míg Hunyadi saját serege élén csatlakozott a vár védőihez. A dunai veszteség ellenére a török szultánnak minden oka megvolt a bizakodásra, ugyanis továbbra is jelentős létszámfölényben volt a magyarokkal szemben. Miután a várfalak nagy része megsemmisült a tüzérségi támadásban, ez a túlerő könnyen érvényesíthető volt. A hatalmas sereg legnagyobb ellensége azonban az idő volt. Ennek múlásával elharapódzott a táborban a pestis, ellátási nehézségekkel küzdöttek. Ennek megfékezésére a szultán július 21-én parancsot adott a döntő rohamra. A törökök öldöklő küzdelemben áttörték a külső védelmi vonalat és már a belső várat ostromolták. Éjfél után a harc már a vár falai közt folyt, melyen öt török zászló lobogott. A szultán pasaságot és jutalmat helyezett kilátásba a zászlók kitűzéséért, de ezt a magyarok természetesen próbálták megakadályozni. Egyes írók szerint Hunyadi veterán harcosa, Dugovics Titusz is ekkor vitte véghez híres hőstettét, mikor a török zászlót tartó katonát a mélybe rántotta, saját életét áldozva hazája védelmében. A hajnali fényben messziről is látszó hőstett megzavarta a török támadókat, de annál nagyobb lelkesedést okozott a védők körében. A korabeli források vizsgálata után valóban voltak arra utaló tények, hogy egy ismeretlen katona így adta bizonyságát hősiességének. A XVIII-XIX. században aztán ezt a vitézi tettet fedezte fel a történelmi emlékezet, amely a romantikus nemzeti múlt-kép egyik jelentős epizódjává vált.
Hunyadi már korábban erősítést kért a parton állomásozó keresztes seregtől, és mikor megjelent a felmetők csapata a belső várnál harcoló janicsárok hátában, lecsaptak rájuk. A két tűz közé került támadók így hamar vereséget szenvedtek és az ütközet a magyarok győzelmével végződött. Július 22-én reggelre az utolsó törököt is kiszorították a várból. Mindezek ellenére továbbra is elkeserítő kilátásaik voltak a védőknek. Veszteségeiket csak keresztesekkel tudták pótolni, akiknek harcereje alacsonyabb volt, mint az elveszített védőké. A szultánnak – noha neki is jelentős veszteségei voltak -, bőséges harcedzett embere maradt egy ismételt támadásra. II. Mehmed pihenőt rendelt el, függővé téve következő lépését attól, hogy mit tesznek a magyarok.
A döntő ütközet
Hunyadi a győzelem ellenére sem tartotta alkalmasnak seregét, hogy támadásra induljon a hatalmas túlerőben lévő török sereg ellen. Szigorúan megtiltotta embereinek, hogy bárki engedély nélkül támadást indítson a törökök ellen. A keresztesek vezetése azonban nem volt egységes, csak Kapisztrántól fogadtak el bármilyen parancsot. Így Hunyadi parancsa ellenére öt íjász, Kapisztrán túlparti táborának szeme láttára felkapaszkodott egy közeli dombra és nyilazni kezdte a török tábort. Az ennek nyomán kialakult összetűzés egyre több keresztest vonzott ki a várból. Kapisztrán eleinte próbálta visszaparancsolni embereit a várba, de miután egy kétezres sereg gyűlt köré, a török tábor felé indult meg. Nem fegyvert, hanem keresztet tartva a magasba. II. Mehmed ezt látva, ellentámadást indított ellenük. Ez hatalmas hiba volt, ugyanis a lovasságot elvonta a tüzérséget védtelenül hagyta. Hunyadi felismerte a váratlanul jött esélyt, ezért összeszedte maradék nehézlovasságát és a várból kitörve, egy lendületes támadással elfoglalta az oszmán ággyúállásokat, majd hátulról lőni kezdte a Száva felé rohamozó török lovasságot.
Hunyadi rohama eldöntötte a csatát. A magyar lovasok ezután oldalba támadták a két tűz közé került török lovasságot. Közben a Kapisztrán vezette különös roham elérte a török vonalakat. Ekkorra az egész magyar sereg kiözönlött a várból és csatlakoztak a harcolókhoz. Mindezek a váratlan fejlemények megmagyarázhatatlan bénultságot és tehetetlenséget okoztak a törökökben és menekülni kezdtek. A kereszteseknek így sikerült elfoglalniuk a török tábort. A magyarok éjszakára visszatértek a várba, újabb támadásra számítva. A törökök azonban az éjszaka leple alatt teljesen kiürítették a környéket és a legyőzött szultán valamennyi megmaradt haderejét hazarendelve visszavonult Konstantinápolyba.
A nándorfehérvári diadalhoz hasonló méretű győzelmet addig egyetlen keresztény sereg sem aratott a szultáni seregek felett. A győzelem után az Oszmán Birodalom európai terjeszkedése közel hét évtizedre megtorpant.
A pápa a keresztesek győzelmi örömhírére rendelte el az Úr Színeváltozása ünnep bevezetését a katolikus egyházban. Azóta a nándorfehérvári diadal emlékét őrzi a déli harangszó, melyet a török ellen harcolók megsegítésére rendelt el a pápa a nándorfehérvári diadal előtt néhány héttel.
Lesbat
©2005-2019 Hunyadi Rend – A fényképek felhasználása a Hunyadi Rend előzetes beleegyezése nélkül nem engedélyezett!