Délvidéki túra 2013.
Délvidéki túra 2013. – Álljon itt néhány sor az esemény beszámolójából a galéria előtt. A teljes beszámolót itt olvashatjátok.
“… Visszatérve a szombati napra a rövid kitérő után. Miért nem lett olyan a nap, mint ahogy azt elgondoltuk? Elsősorban a Hunyadi Rend, Farkas Zsuzsanna és családja, Teleki Júlia, Micsik Béla és a délvidéki magyar barátok segítőkész szervezése és elhivatottsága miatt. (Elnézést kérünk azoktól, akik kimaradtak a felsorolásból, de még van mit pótolnunk a nevek kapcsán.) Már a határátkelőn kellemes benyomást szerezhettünk, friss pogácsa várt minket. Aztán indultunk tovább, a programot mindenki ismeri, ezért nem ezt a részét emelnénk ki, hanem azt, hogy milyen pluszt nyújtott nekünk ez a túra – amit inkább nevezhetnénk küldetésnek – egy kiránduláshoz képest.
Megismerhettünk olyan magyarokat, akik igazán magyarnak nevezhetik magukat. Bár nem a határainkon belül élnek, mégis sok magyarországi polgártársunk példát vehetne róluk, minden tekintetben. Korábban úgy gondoltunk a Délvidékre, mint egy régen Magyarországhoz tartozó területre, ahol élnek magyarok, de hogy milyen körülmények közt és ők mit gondolnak a hazáról, ezen nem igazán elmélkedtünk. Persze ez így eléggé sarkított dolog, de a lényeg ez volt. Aztán megismertük azokat az embereket, akikkel a délvidéki túra kapcsán kapcsolatba kerültünk. Pillanatok alatt lezajlott a változás a lelkünkben. Rádöbbentünk arra, amit korábban csak felszínesen gondoltunk. Ők is MAGYAROK! Talán magyarabbak minden magyarnál. Naponta kapták és kapják a pofonokat, ők mégis megmaradtak magyarnak!
Ehhez a legmeghatóbb pillanat adta a végső lökést a túra során. Törökbecsén a múzeum udvarán előkerült egy szalmakalapos ember, akiről annyit tudtunk, hogy valami helytörténész féle, meg zenész, meg hitoktató. Szerintem ő hasonló megvilágításban látta elsőre a társaságunkat. „Ezek valami magyarországi motorosok, akik idejöttek, megnézik a romokat, régiségeket, motoroznak egyet, aztán hazamennek, és soha nem jönnek vissza.” – gondolhatta. Elmondta a már sokszor megfogalmazott mondandóját, zenélt nekünk egyet a tekerőjén, aztán búcsút vettünk egymástól. Mi akkor azt hittük nem is találkozunk már. Aztán azt vettük észre, hogy az Aracsi Pusztatemplomnál vár minket. Miután betelepültünk a lenyűgöző méretű és megdöbbentő környezetben lévő templom romjai közé, a templom és a környezete történetéről mesélt. Aztán jött egy olyan pillanat, amit talán nem is vett mindenki észre. Micsik Béla barátunk – talán most már nevezhetem barátunknak – elejtett egy megjegyzést, hogy milyen kár, hogy nem hozta magával a citeráját. Ekkor láttuk azt a változást, ami végbement benne. Ha nem jól láttuk, majd megcáfolja, de rádöbbent, hogy az a társaság, akinek előadást tartott a helyi nevezetességekről, történelemről és elzenélt néhány rövid szösszenetet, több egy turistacsoportnál. Ezek nem egyszerűen egy motoros banda tagjai, ezek az emberek egy küldetés részesei és véghezvivői. Őrzik szívükben a haza szeretetét, tettekkel bizonyítják elhivatottságukat, igazi magyarok! Olyanok, mint ő maga. …”
Délvidéki túra 2013. – Képek a galériában
©2005-2019 Hunyadi Rend – A fényképek és videók felhasználása a Hunyadi Rend előzetes beleegyezése nélkül nem engedélyezett!