Déva 12. – Egy tucatnyi szeretet

Egy tucatnyi szeretet – Déva 12.

  Engem ért a megtiszteltetés, hogy egy kis beszámolót írjak a Déva 12. – Egy tucatnyi szeretet túránkról. Nem törekszem irodalmi Nobel díjra, hogy magasröptű és érzelgős irománnyal untassalak Titeket. Szerintem ezt a túrát mindenki máshogy élte meg! Csak egyszerűen írok ahogy én láttam és megéltem ezt a zarándokutat.

  Péntek este szokásunkhoz híven gyülekeztünk Apátfalván, ahova Petyáékkal este érkeztünk meg. Útközben ránk sötétedett és le is hűlt a levegő. Viszont a megérkezésünk pillanata azonnal fel is melegítette a lelkünket, hiszen ismét összejött a mi kis csapatunk! Egymás üdvözlése után, szállásunk elfoglalása következett. Persze ahogy lenni szokott előkerültek a kis tüzes italok is. A finom vacsora (köszi Börbönye!) elfogyasztása után, egy kis eligazítás következett, illetve a másnapi feladatok kiosztása, hogy kinek mi lesz a dolga.

  Nekem már lassan megszokott feladatom van a menetoszlop végén, amire nemsokára vissza is térek. Kis beszélgetés után lassan nyugovóra tértünk, hiszen másnap hosszú mozgalmas nap elé néztünk.

  Kora reggel izgatottan ébredezett a társaság. Én is izgatott voltam, mert előző nap nem volt határozott a motorom indulása. Az első napirendi pontom a motor beindítása volt, és hogy tényleg izgalmasan kezdődjön a nap, a motor nem indult! Viszont a vérnyomásom elindult felfelé rendesen! Az akku saruk rendben, az akksi töltőn volt pár napig, így csak az akku sav lehet benne kevés. Gyorsan kiszereltem a helyéről, kapott egy kis desztvizet, visszaszereltem, és az újabb indítási kísérlet már sikerrel járt! Ekkor már szinte mindenki el is készült, így elindultunk a találkozási pontra, a határ előtti rakodóhoz. Szerencsénk volt az időjárással mert az eső elkerült minket, és ennek is köszönhetően sok ismerős és eddig ismeretlen motorostársunk jött el, hogy együtt robogjunk Dévára.

Eligazítás indulás előtt

  Macho rövid eligazítást tartott. Ezt követően felsorakoztunk, és megtámadtuk a határt. A határőrök egyesével igazoltak minket, de így is viszonylag gyorsan átjutott a kb. 100 motor. Innen Déváig szokásunkhoz híven menetoszlopban vonultunk. Csia és én hátul zárjuk a sort, és próbáltuk az erőszakosan előzni kívánó autósokat visszatartani. Ez persze nem mindig sikerült, ezért aki elkezdett mégis előzni, az elé határozottan kiléptem, és vészvillogóval vittem előre. Ami persze nem ennyire egyszerű mert állandóan figyelnem kell, tud-e követni, figyelnem kell mikor jönnek szembe, és azonnal dudával jelezni a cipzár alakban motorozó társaimnak engedjenek be, mert autót hozok. Közben kézzel jelzem hogy jöjjön utánam, vagy húzódjon jobbra be az a motorok közé. Mindez persze azért izgalmas mert ez néha 130-140 km/h- val történik!

  Sajnos indulásunkat követően az első faluban történt egy kis összecsúszás, ami megkavarta a vonulásunkat. Kamikaze tempóban előre nyargaltam a menet elejére szólni Machonak, hogy esemény történt és húzódjunk félre. Szerencsére nem történt komoly baj, és mindenki folytatni tudta az utat. Egy-két hasmenéssel szenvedő autóst (gondolom azért siettek annyira 🙂 ) előre kellett vezényelnem. Érkezett egy mentőautó is, amit még lelkesebben vezettem előre, mert a szemből érkező autókat is leparancsoltam az útról.

Gyülekező a motorok körül

  Dévára érkezésünkkor a gyerekek tapssal fogadtak minket, ami mindig nagyszerű érzés! A leparkolást követően kölcsönös szimpátia alakult ki köztem és pár kis hölgy között, akik felváltva másztak fel a motoromra. A gyerekek lelkesen futkostak motortól motorig, hiszen nekik ilyenkor a fő műsor a motorozás! Kaptunk egy finom ebédet, és késő délután elbúcsúzva a gyerekektől, elindultunk a szállásunk felé a kastélyhoz. Páran sátort építettünk a kastély udvarán, ami nagyon hangulatos az óriási fák alatt.

  Szállásunk elfoglalása után szállingóztunk vacsorázni, aminek elfogyasztása után a Fokos zenekar fokozta a hangulatunkat. Az árverés ismét izgalmas volt, és szép összeg került a gyerekek számlájára. Ezt követően a Fokos zenekar pedig hajnalig szolgáltatta a muzsikát a táncoslábúaknak.

Szentmise Böjte Csaba testvérrel

  Másnap reggel szépen lassan összepakoltunk, és Böjte Csaba testvér tartott szentmisét Janó barátunk emlékére. A végső búcsú következett a gyerekektől, akik kijöttek elköszönni tőlünk.
Hazaindulás előtt Laura megkért, hadd üljön fel mögém mert alacsony a vércukra, és én ugye néha gyorsan megyek, ami neki nagyon jó terápia lenne. 🙂 Hát persze- mondom, ezen nem múlik, fő az egészség! 🙂 Amúgy az út nagy részén nem sok esemény történt, és szinte csak trécseltünk, de szerencsére azért akadt autó amit előre kellett vezetni, így valamelyest javult a vércukor szint is.

  A határhoz érve elbúcsúztunk, hiszen innen kisebb csoportokba verődve célirányosan mindenki hazafelé indult.

  Sajnos ismét egy évet várni kell hogy felkerekedjünk, és elinduljunk a Dévai túrára. Hm, én már alig várom! Szerencsésnek érzem magam hogy a Hunyadi Rend tagjaként évről évre részt vehetek ezen az örömteli eseményen!

Roland