Betöltés...

Megemlékezés a délvidéki népirtásról

Albert írja:

Sziasztok!

Még egy cikk:
http://szegedcafe.hu/2012/01/28/a-delvideki-nepirtas-67-evfordulojara-emlekeztek-ujszegeden/
Az én beszámolóm inkább a saját benyomásaim alapján készül.

Az első két megemlékezésen nem voltam, így nincs összehasonlítási alapom. Az biztos, hogy többen voltunk, mint amennyi emberre számítottak.
Mojzes Antal helytörténész beszédéből alig értettem valamit, mert a folyosón kellett elmondania úgy, hogy közben az emberek nyüzsögtek a háttérben a büfénél… Pedig ő személyes tapasztalatok alapján beszélt!
A kiállítás viszont nagyon jól sikerült!

A nagyteremben már inkább a napi politika volt a hangsúlyos. A délvidéki eseményekről egyedül Teleki Júlia beszélt – akit egyik cikk sem említ meg!
Beszélt a szobrász is (10. kép), mögötte fent a tervezett kereszt rajza látható. Volt egy idős tanár (14. kép), aki Wass Albert: A bujdosó imája című versét mondta el, ez nagyon szép volt.

A program többi részének nem sok köze volt a rendezvény eredeti céljához!
Egyetlen bekiabálás volt. Elmondták, hogy két hét múlva a Dóm-ban a Délvidéken elhunyt magyarokért tartják a misét. Erre szóltak be, hogy és Orbán Viktor-ért is!
(Ha a két nyugdíjas korú gárdistát nem nézzük, akkor én voltam a legradikálisabb a társaságban a mellényemmel. 🙂

Júliának egyébként még a műsor előtt sikerült átadni a képeket. Tolmácsoltam a Rend üdvözletét és jó kívánságait. Reméli, hogy találkozik még velünk Csúrogon, a megemlékezésen.

http://szegedem.hu/hirek/2012/02/22/a-delvideki-holokauszt-kepekben-allando-tarlaton/

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás